Gőzerővel zajlik a regionális pontvadászat a térség legjobb dartsozói számára. Gógánfa és Körmend mellett a vasi megyeszékhely ad otthont valamennyi megmérettetésnek a Nyugat-dunántúli régióban. Ezúttal szokatlan időpontban – csütörtökön – bonyolították le a liga forduló újabb állomását, amely már a harmadik volt, amelyt a Haladás Sportkomplexumban bonyolítottak le.

Nagy csatára volt kilátás, hiszen az összesített ranglista tíz legeredményesebb, legjobb játékosa kvalifikálja magát az év végi országos erőpróbára. Ezúttal 39 fő adta le nevezését a kezdést megelőzően, majd a sorsolás után igazi halálcsoportok alakultak ki. Már a selejtezőkben alaposan kitettek magukért a játékosok, így Dobos Dávid is, aki 13 nyilas leget jegyzett.

A lebonyolítást ezúttal annyiban módosították a szervezők, hogy csak a csoportelsők jutottak egyenes ágon tovább, a második és harmadik helyet megcsípő versenyzők a kiadó helyekért csaptak össze. Majd a legjobb 16 között már csak az igazán jó formában lévő játékosok álltak tábla elé. Itt viszont már nem volt esély hibázni, hiszen a legapróbb megingás sokszor a korai búcsút jelentette.

Az elődöntőben a régi motoros Kozmor József csapott össze Kámán Lehellel, a döntő legig tartó párharcot végül 4-3-ra az utóbbi versenyző nyerte meg. A másik ágon Csóka András nem hagyott esélyt sem ellenfelének, így Kovács Benjamin 4-1-es eredménnyel búcsúzott és fejezte be a küzdelmet a harmadik helyen. A döntőben aztán megismétlődött az idei szezon slágerderbije.

Csóka kontra Kámán párharca nagy csatát ígért, ugyanakkor utóbbi törekedett arra, hogy a klub elnöke ne kapjon vérszemet, mint legutóbb. Ennek megfelelően még leget sem engedélyezett riválisának. Ezzel pedig nemcsak aranyérmet szerzett a játéknapon Kámán Lehel, de az összetett pontversenyben is beérte Csóka Andrást és holtversenyben állnek a következő erőpróbáig.

Magyar Darts Liga
Nyugat-dunántúli Régió
3. forduló, Szombathely

1. Kámán Lehel (SZDCSE)
2. Csóka András (SZDCSE)
3-3. Kozmor József és Kovács Benjamin (SZDCSE)

Összetett pontverseny:
1-1. Kámán Lehel és Csóka András (mindkettő – SZDCSE) 112 pont
3. Kovács Benjamin (SZDCSE) 104 pont
4. Kámán Csongor (SZDCSE) 80 pont
5. Kovács Zsolt (Jáki SzSE) 76 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!