Egyre jobban közeledik a szezon vége a női röplabda csapatok számára, így a Haladás VSE-nek is. Az NB II-es bajnokság alsó-házában érdekelt szombathelyiek veretlenül állnak a csoport élén és ezt az előkelő helyüket szerették volna megőrizni a Széchenyi Győr elleni összecsapás után is. Ehhez azonban a legjobb formájukra volt szükség Mucsi Péter tanítványainak.

A vendégek próbáltak fogást találni a szombathelyi együttesen és ez a derbi elején sikerült is. Talán kicsit nehezebben pörgött fel a Haladás az első szett során, de a játékmenetekben nagy csatára késztette ellenfelét. Ráadásul a játszma hajrájában már a házigazda akarata érvényesült és 20 perc alatt sikerült lépéselőnybe kerülni a szomszédvári összecsapáson.

A folytatásban már jobban koncentrált a Haladás és az első labdamenetektől kezdve odafigyelt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen gyorsan időt kellett kérnie a vendégek mesterének. Hiába azonban minden erőfeszítés, nagyon dominált ekkor a vasi alakulat és főként a nyitásfogadások terén kiválóan szerepelt, karnyújtásnyira volt ekkor a győzelemtől Mucsi Péter alakulata.

Az utolsó szett során aztán több cserejátékosának is lehetsőget adott a szombathelyiek trénere, akik remek teljesítménnyel szálltak be a játékba és alig egy óra alatt sikerült lenullázni a győri csapatot. Ezzel a sikerével továbbra is őrzi veretlenségét a rájátszásban és ezzel együtt az első helyét is a Haladás VSE.

– Mindenki beleadta ma a tudását a mérkőzésbe. Volt amikor ez szoros játékot hozott, volt amikor nagyobb előnyt tudtunk belőle kovácsolni. Nyitásaink kiválóan működtek és támadásban is alkottunk szépeket. Összességében örülünk a győzelemnek – nyilatkozta a találkozót követően a HunVolley szakportálnak Dr. Mucsi Péter vezetőedző.

Haladás VSE – Széchenyi Győr 3-0 (18, 12, 23)

Haladás: Zoltán A., Héjj L., Marton G., Németh B., Horváth B., Polgár L.
Libero: Fatér V., Varga N.
Csere: Katona V., Ragasits E., Bóta I.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Petre Antonio

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!