Ezen a héten Debrecenben adnak egymásnak randevút az ország legjobb úszó. A hétvégéig tartó megmérettetésre hazánk valamennyi jeles szakosztálya, egyesülete képviselteti magát, így a Szombathelyi Sportiskola is. A CXXIV. Országos Úszó Bajnokságon több versenyzővel vesz részt a vasi csapat és egy igazán kiemelkedő eredménnyel máris büszkélkedhetnek.

Kalmár Alíz révén a SzoSI egyesülete immár példakép is lett, hiszen a felnőttek mezőnyében aranyérmet szerzett 100 méteres mellúszásban. A rendkívül népes mezőnyben több olyan csapat versenyzője szállt medencébe, akik éremesélyesként érkeztek a hajdúsági városba. A fiatal vasi úszó tette azért is kiemelkedő, mert ezzel Szombathely és a város úszósportjának első országos felnőtt aranyérmese.

Budavári István szakosztályvezető irányításával készülő vasi különítmény ezzel még koránt sem fejezte be a szereplését, hiszen a 4×100 méteres vegyes váltóban a 8. helyen értek célba. Pénteken pedig 10 számban adhatnak számot tudásukról az úszók – köztük több szombathelyi áll majd rajtkőre. Az eredményekről természetesen beszámolunk a későbbiekben. Kalmár Alíznak pedig gratulálunk a teljesítményéhez!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!