Alig néhány hete számoltunk be róla, hogy a jeges idény zárásaként a Szombathelyi Sportiskolában nevelkedett duó: Mercs Abigél és Bejczi Botond az egyetemi világbajnokságon gyűjtögették érmeik számát. Ezúttal pedig már külföldi világ-, és Európa-bajnok is rótta a köröket a Sportligetben található, hosszú előkészület után átadott és birtokba vett görkorcsolyapályán.

A Savaria Speedskating Team, valamint a Szombathelyi Sportiskola korcsolya szakosztálya mindig kiváló kapcsolatteremtő és ápoló klub hírében állt. Az osztrák mezőnyben igen előkelő eredményekkel rendelkező STU Eisenstadt csapatával közös edzésekre került sor, ahol a minőségi tréningek mellett csapatépítésre is nagy hangsúlyt fektettek az edzők.

Tóth András személyében az osztrák gyorsasági szakág vezetőjeként nemcsak a határon túli, de a magyar fiatalok edzését is figyelemmel kísérte és elmondta, hogy nagyon elégedett a vasi megyeszékhelyen zajló műhelymunkával. Kiemelte azt is, hogy az eredmények önmagukért beszélnek és hamarosan nemzetközi szinten is áttörést érhetnek el, öregbítve a város hírnevét.

A Sportligetben közel három tucat versenyző közösen készültek a közelgő megmérettetésekre. Akadt azonban egy minőségi “kakukktojás” is. Vanessa Herzog gör-, és gyorskorcsolyázóként is óriási példakép a gyerekek számára. Az osztrák színekben induló sportoló alig 26 éves, de már három olimpián részt vett a jeges szakágban. A görkorcsolyapályán pedig mindent megnyert. Európa-bajnoki medálból öt, világbajnoki éremből pedig három is akad.

Az osztrák versenyző elmondta, hogy a nyaralását követően egyből Szombathelyre jött, segítve a gyerekek felkészülését és megkezdje saját alapozását a szezonra. Kiemelte, hogy kiváló minőségű pályával rendelkezik a vasi megyeszékhely és amikor lehetősége engedi, szívesen látogat a városba. A kemény edzés végén pedig készségesen állt a jövő generáció rendelkezésére.

A német és angol nyelven is kiválóan beszélő versenyző valamennyi kérdésre kedvesen válaszolt, ellátta a gyerekeket jótanácsokkal, valamint aláírásaival látta el a különböző sporteszközöket. A tréning megkoronázásaként pedig még a váltóversenyben is részt vett, mindenki legnagyobb örömére. A Szombathelyi Sportiskola és Savaria Speedskating Team sportolói pedig hamarosan rajtvonalhoz állnak, amelynek eredményeiről természetesen beszámol a Hungarysport is!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!