A hétvégén ismét fordulót rendeznek a férfi felnőtt futsal bajnokság NB I-es kiírásában. A címvédő és az alapszakaszt megnyerő Haladás, a rájátszásban is brillírozik, hiszen az eddig lejátszott hat találkozóját kivéltel nélkül mind megnyerte. Ráadásul az már korábban eldőlt, hogy a zöld-fehér alakulat ott lesz a döntőben, már csak az ellenfele a kérdéses.

Ezt a kérdést segíti megválaszolni vagy árnyalni – az eredménytől függően, hiszen a Mezei Vill FC ellen bizonyíthatnak Juanra Calvo tanítványai. A tabellát utcahossznyi előnnyel vezető szombathelyiek számára a közvetlen riválissal való összecsapás mindig presztízskérdés. Ugyanakkor egy vereség is beleférne a vasi futsalosoknak, ami viszont a vendég Berettyóújfalu számára ebben az esetben semmiképpen sem.

A keresztbe veréseknek eredményeként még három csapatnak van reális esélye odaérni a második helyre, ami döntőt ér. A Berettyóújfalu a 8. fordulót megelőzően 10 ponttal lépéselőnyben van a 8-8 egységet összeszorgoskodó Veszprémmel és DEAC-cal szemben. Viszont egy vereség akár azt is jelentheti, hogy nemcsak a Magyar Kupa négyes döntőről, hanem a bajnoki fináléról is lemarad a MVFC.

Nagy kérdés tehát, hogy melyik csapat akarata érvényesül a szombathelyi párharc során. A Haladás már csak kétszer lép pályára – ebből a MVFC elleni rangadó az utolsó hazai fellépése lesz. A 9. játéknapon Debrecenbe látogatnak, a zárónapon viszont szabadnapos lesz Juanra Calvo együttese, amely ezt követően kezdi meg a döntő mérkőzéssorozatot.

Haladás VSE – MVFC-Berettyóújfalu
2022.április 30. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!