Gondos előkészületek után, fényes sikert aratott a Szombathelyen megrendezett Felnőtt-Ifi latin, Junior standard, Senior latin, Profi standard ranglista verseny, amely kiemelt esemény volt nemcsak a résztvevők, hanem az érdeklődők körében is. A Magyar TáncSport Szakszövetség és a Claudius Táncsport Egyesület közös összefogásából valósult meg a rendezvény.

A gyermek, az ifjúsági, a junior és a felnőtt korú versenyzők standard és latin táncokkal kápráztatták el a közönséget valamint a zsűrit. Fontos állomás volt a versenynaptárt illetően is a szombathelyi erőpróba, hiszen klubközi és országos ranglista pontokért is bizonyítottak a résztvevők. A szervezésre és a lebonyolításra pedig nem is lehetett senkinek panasza.

A megmérettetés már 9 órakor elkezdődöt a legkisebbek részvételével, majd kis csúszással délben az első győztesek kilétére is fény derült. Hatalmas taps és éljenzés kísérte az aranyérmesek útját a dobogóig. Moldovan Adrian Ovidiu, a Claudius TSE elnöke rendkívül elégedett volt a vereny színvonalával és kiemelte, hogy résztvevők tekintetében rekordot könyvelhet el a vasi rendezvény.

Örömét csak tovább fokozhatta, hogy a hazai táncosok minden tekintetben kitettek magukért és szép számmal gyűjtögették az érmeket a Claudius TSE, a Lorigo TSE és a Savaria TSE kötelékébe tartozó versenyzők. A programot színesítette Andrei Mangra, a Dancing with the Stars győztes sztárfellépője is, megkoronázva az amúgy is minden tekintetben kiemelkedő erőpróbát.

A verseny eredményeit hamarosan a Magyar Táncsport Szakszövetség oldalán lehet megtekinteni.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!