A 2021/22-es szezonban már negyedszer találkozik ma este a bajnoki címvédő és listavezető Falco a Sopron gárdájával. Az alapszakaszban Szombathelyen 95-64-re kiütötték ellenfelüket a sárga-feketék, majd január elején Sopronban a hazaiak 90-88-ra tudtak győzni. A középszakaszban ismét hatalmas arányú sikert arattak Váradiék, április 13-án 102-66 állt az eredményjelzőn, amikor megszólalt a duda.

A ma esti negyedi megmérettetés előtt érdemes elmondani, hogy az SKC még versenyben áll a 3-5. helyért, tehát számukra egyáltalán nem tét nélküli az összecsapás, ugyanakkor a Falco már korábban akkora előnyt szerzett, hogy biztosan 1. helyen várja a rájátszást. A soproniak a középszakaszban eddig 85,2 pontot átlagoltak, viszont csupán a pontok 16,7%-át szerzik magyar kosarasok. Legjobbjuk, Myers 17,1 pontot átlagol és 4,8 asszisztot oszt ki meccsenként.

A fentiek tükrében Milos Konakov, a Falco mestere sem számít könnyű bajnokira.

– A hazaiak még mindig a jobb helyezés reményében lépnek pályára, így a motivációjukkal biztosan nem lesz baj. Ugyanakkor mi valamennyi hátralévő meccsünkön fejlődni szeretnénk, ez nem lesz másként Sopronban sem. Bízom benne, hogy sokan elkísérnek bennünket Szombathelyről és így egy remek hangulatú mérkőzést játszhatunk – fogalmazott a klub közösségi oldalán Milos Konakov.

A Sopron – Falco meccsen 18 órakor dobják fel a labdát. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!