A Vasas 3-2-re nyert Békéscsabán a női röplabda Extraliga döntőjének harmadik összecsapásán, így egy sikerre áll a bajnoki címtől. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc negyedik találkozóját vasárnap rendezik a fővárosban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Vasas javára. A két együttes első két mérkőzése fordulatos, ötszettes csatát és hazai győzelmet hozott. Harmadik találkozásuk első játszmájában végig a hazaiak akarata érvényesült, a vendégeknek a támadások hatékony befejezése mellett elsősorban a szerb Marta Drpa semlegesítésével gyűlt meg a bajuk, így a BRSE – bár a végén izgulnia kellett – végig vezetve került előnybe. A második felvonásra összeszedte magát a Vasas, amelynek elsősorban védekezése javult fel, azonban a házigazda 7-13 után magára talált, és jó nyitásokkal, remek mezőnymunkával és hatékony támadásbefejezésekkel előbb fordított, majd simán megnyerte ezt a játszmát is. A harmadik szettben sokáig újra a Vasas volt előnyben, amelyben a válogatott Török Kata játszott remekül. A hazaiak azonban ezúttal sem adták fel ötpontos hátrányban sem, 13-18-ról előbb kiegyenlítettek, majd mérkőzéslabdához jutottak, amelyet azonban nem tudtak kihasználni, a Vasas így – az első meccshez hasonlóan – vesztett helyzetből szépíteni tudott. A negyedik etapot a Vasas kezdte jobban, de a szett derekától a hajráig egyenlőközeli állás volt. A BRSE-nél Drpa, vagy honfitársa, Sara Klisura kapta a labdák nagy részét, a túloldalon többfelé oszlottak el a terhek, ami a hajrában kulcsfontosságúnak bizonyult, ugyanis a hazaiak legjobbjai rontottak, ezzel pedig elveszítették a játszmát. A sorozatban harmadik rövidítés elején a Békéscsaba volt a jobb csapat, sokáig vezetett, de 11-10-nél már a Vasas volt előnyben. A hajrában a BRSE is hárított két mérkőzéslabdát, de a harmadikat a Vasas bebombázta, így előnnyel várhatja a negyedik találkozót. A 150 perces találkozó legjobbja Drpa volt 28 ponttal.

Eredmény:
Swietelsky-Békéscsaba – Vasas Óbuda 2-3 (23, 18, -24, -20, -14)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!