Magyar szempontból jobban nem is indulhatott volna az idei viadal, hiszen gyakorlatilag a csákvári start (a Fejér megyei város először adott otthont TdH-rajtnak) után egyből kialakult egy ötfős elmenés, ez lett a nap szökése, melyben két hazai versenyző is képviseltette magát: a kometás Dina Márton is belekerült, és a szlovén Adria Mobilban versenyző Filutás Viktor is megvillantotta a magyar bajnoki trikót. Utóbbi olyannyira belelendült, hogy a három etyeki kör során az első hegyi részhajrát, majd az első bicskei sprinthajrát is elvitte, utóbbiért ráadásul időjóváírás is járt.

A második körben aztán Filutás visszább vett, a szökevényötös így kvartetté szelídült, de Dina továbbra is ott volt benne – a mezőny azonban 2-3 percnél messzebbre nem engedte el őket.

Körülbelül 23 km-rel a cél előtt, Gántnál aztán a bolyban történt egy bukás, ebben Filutás is érintve volt, míg a Quick-Stepet belga menője, Tim Declercq húzta – nem véletlenül hallgat a „Traktor” becenévre…

Ez a kvartett óriásit dolgozott: noha az üldözőboly már kb. 11 km-rel a vége előtt belátható távolságba került mögöttük, Dina még másféllel a vége előtt is az élen volt, a mezőny végül csak az utolsó kilométeren belül tudta elkapni őket, azaz több mint 190 km-t töltöttek szökésben – elképesztő szám ez.

A székesfehérvári célegyenesben némi meglepetésre nem alakult ki igazi felvezetővonata egyik sztársprinternek sem, így Fabio Jakobsen, Dylan Groenewegen és Elia Viviani helyett komoly meglepetésgyőzelem született. A Jumbo hollandja, Olav Kooij brutális hajrát nyitva bírta ki a célvonalig, a hatodik helyről előreszáguldó olimpiai bajnok Viviani sem tudta beérni, mögöttük egy másik pályaolimpiai bajnok, a borás Matthew Walls jött be harmadiknak – Kooij ezzel az összetettben is megszerezte a vezetést a nyitó napon!

„Elég rosszul éreztem magam a szakasz elején, szóval nagyon örülök, hogy sikerült bekerülnöm az elmenésbe – árulta el Dina Márton. – Körülbelül két óra után viszont már nagyon élveztem a versenyt. Edzéseken is ezeken az utakon megyek, nagyon jó érzés volt, hogy most közben még rengetegen szurkoltak is nekem”.

Hozzátette, hogy abban bízik, legközelebb sikerül hazaérnie.

„Éreztem, hogy jön Viviani, de tudtam még gyorsítani a lábaimon” – felelte az M4 Sport kérdésére a szakaszgyőztes, Kooij aki kiemelte a jó időt és a kiváló útvonalat, majd felelevenítette, hogy a Quick-Step és a BikeExchange, valamint később a BORA-hansgrohe kontrollálták az üldözést.

„Mondhatni, hogy Tour de France-sorok vannak itt, sprintben ennél nem nagyon lehetne erősebb. Elégedett vagyok magammal, de az eredmény lehetett volna jobb is, többet éreztem benne” – hangsúlyozta a válogatott Karl Ádám, aki a szakaszon legjobb magyarként a 16. pozíciót szerezte meg.

Felidézte: a helyezkedése jól sikerült, Viviani és Dylan Groenewegen környékén tudott maradni, és bár az utolsó kanyarban visszacsúszott, végül ki tudott kerülni néhány riválist.

„Érzem, hogy gyors vagyok, és a következő napokban remélem, ezt meg is tudom mutatni” – reménykedett Karl.

43. Tour de Hongrie
1. szakasz, Csákvár-Székesfehérvár (198 km)
1. Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) 4:34:49
2. Elia Viviani (olasz, INEOS Grenadiers) azonos idővel
3. Matthew Walls (brit, BORA-hansgrohe) a. i.
4. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech) a. i.
5. Matteo Moschetti (olasz, Trek-Segafredo) a. i.
6. Max Kanter (német, Movistar Team) a. i.
16. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben: 1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért)
1. Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) 4:34:36
2. Jens Reynerds (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) 2 mp h.
3. Elia Viviani (olasz, INEOS Grenadiers) 4 mp h.
4. Matthew Walls (brit, BORA-hansgrohe) 6 mp h.
5. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) a. i.
6. Filutás Viktor (magyar, Adria Mobil) 7 mp h.

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért)
Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért)
Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!