A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB II utolsó előtti, 37. fordulójában a 6. helyezett Szombathelyi Haladás az NB I-be vágyó, 2. helyen álló Kecskeméti TE-t fogadja.

Az 54 pontos szombathelyiek formája szinte az őszihez hasonlít, az utolsó négy bajnokin veretlenek maradtak, két-két győzelem és döntetlen, valamint 2-0-s gólkülönbség a csapat mérlege. Azaz az utolsó négy meccsen gólt sem kapott a Németh Szabolcs irányította együttes, miközben legyőzte az előtte álló Siófokot, Diósgyőrt is – előbbit egy hete, idegenben.

A vasárnapi ellenfél, a Kecskeméti TE ellen ősszel idegenben Csilus Tamás góljával 1-0-ra nyert a Hali. Az előjelek tehát minden tekintetben kedvezőek – amire szükség is lesz, hiszen a Kecskemét a második helyen áll a tabellán, a bajnokság egyik meglepetéscsapata. Amennyiben a tabellán 71 ponttal a második helyen tanyázó Szabó István csapata nyer, gyakorlatilag a Vasas mögött feljutott az NB I-be.

A bajnokiját hétfőn vívó harmadik Diósgyőr ugyanis ez esetben hiába nyerné meg mindkét meccset – miközben mondjuk az alföldiek elveszítenék utolsó, hazai bajnokijukat – a KTE lenne az NB I-es. Ebben az esetben ugyanis azonos pontszámmal, azonos győzelmi mutatóval állna a két gárda, viszont a Kecskemét gólkülönbsége jelenleg is 16-tal jobb – márpedig második kritiériumnak utóbbi rangsorolna. Persze a zöld-fehérek nagyon bíznak benne, hogy Szombathelyen marad a három pont, a vasiak így a hatodik helynél nem végezhetnének hátrább, és szerencsés esetben az ötödik hely is elérhető lenne számukra.

A Kecskemét keretében két korábbi Haladás-futballista, Tóth Dávid és Tóth Barna található. Leggólveszélyesebb játékosuk a húsz találatnál járó Lukács Dániel akit sérülés miatt legutóbb a Tiszakécske ellen le kellett cserélni. Kérdés, játszik-e Szombathelyen.

– Utolsó hazai mérkőzésen szeretnénk a szurkolóinkat egy győzelemmel megörvendeztetni. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az egy nagyon jó csapat ellen játszunk ismét. A Diósgyőr és a Vasas után sorozatban már a harmadik olyan csapatot fogadjuk, amely a feljutásért küzd, vagy küzdött és a dobogón áll. A Kecskemétnek fontos a győzelem, de mi is nyerni szeretnénk és megtartani minimum a hatodik helyünket. Az utóbbi hetekben sikerült visszatérnünk az ősszel látott hozzáálláshoz, játékhoz – jó a hangulat az edzéseken. Ami a Kecskemétet illeti, az őszi meccsünkhöz képest alig változott a keretük, maradt a játékfelfogásuk is. Fizikálisan erős csapat, amelynek pontrúgásai életveszélyesek, a szélekről sok labdát próbálnak bejuttatni a tizenhatoson belülre. De ahogy említettem is, szezonbeli utolsó hazai mérkőzésünkön nyerni szeretnénk – fogalmazott a Hali mestere.

A stadion jegypénztárai 15.30-kor nyitnak, a VIP és a Sky-boxok kivételével valamennyi jegy 50% kedvezménnyel vásárolható meg. A bérletes szurkolókat pedig – bérletük felmutatásával – egy pohár sörre vagy üdítőre vendégül látják a büfében.

A bajnoki meccset az M4 Sport 18.30-tól élőben közvetíti. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!