Valter Attila úgy vágott neki a csütörtöki futamnak, hogy az élmezőnnyel szeretne haladni. Legalábbis erről beszélt a Giro d’Italia hivatalos Twitter-oldalára feltöltött videóban: „A mai szakasz jó lehetőség a szökéshez. A korábbi napokhoz képest több múlik a szerencsén azt illetően, hogy ki nyeri a szakaszt. Úgy érzem, készen állok arra, hogy együtt menjek a szökéssel, de nagy »szerencsejáték« a mai verseny, szóval csak elöl kell haladnom, és megpróbálnom a legjobbamat nyújtani.”

A mezőny az első sprint részhajrá előtt szakadt szét kicsit – Arnaud Démare-t illette a 12 pont 57 kilométer megtétele után –, 22 versenyző húzott el, Valter viszont nem volt köztük. 135 kilométerrel a vége előtt, a nap első kategorizált emelkedőjéhez, a Passo del Boccóhoz közeledve rendeződött a mezőny.

Wouter Weylandt 2011-es, futam közbeni halála óta ez volt az első alkalom, hogy ez az emelkedő szerepel a Giro „étlapján”. A versenyzők előtte is tisztelegtek.
Bauke Mollema hódította meg elsőként a Passo del Boccót, ezzel megszerezte az érte járó 9 hegyi pontot. Száz kilométerrel a vége előtt egy 25 versenyzőből álló csoport haladt az élen, a mezőny 4:38 perccel volt lemaradva.

A hármas kategóriájú La Colletta emelkedőn a 25 fős csoport csaknem öt perccel haladt a peloton előtt, a hegyi hajrát a Trek-Segafredo versenyzője, Lorenzo Rota nyerte meg.

A szakasz vége előtt 40 kilométerrel már egy hármas csoport, Lorenzo Rota, Stefano Oldani és Gijs Leemreize vezetett, míg mögöttük egy négyes „grupetto” alakult ki. Az összetettben is minimum a top 10-be várt Wilco Kelderman mellett Lucas Hamilton, Santiago Buitrago és Bauke Mollema alkotta ezt a négyest, amely hozzávetőlegesen egy perccel haladt az éllovasok mögött.

Bár végig benne volt a levegőben, hogy az üldözők beérhetik a vezető hármast, ez nem történt meg, így a szakaszgyőzelemért a vezető trió harcolt végül. Habár Rota a befutónál elöl haladt, a cél előtt Oldani lehajrázta – így tegnap után ismét olasz szakaszgyőzelem született.

Az 57 másodperces hátrányban betekerő Kelderman nyolc percet így is faragott a szakasz előtti több mint 11 perces hátrányából. Az összetett esélyesek ugyanis kilenc perc feletti lemaradással értek célba Oldanihoz képest.

A magyarok a főmezőnnyel együtt értek be, Fetter Erik 70., Peák Barnabás 76., Valter Attila pedig 100. lett. Összetettben Valter helyezése nem változott, Fetter kettő, Peák öt helyet javított.

GIRO D’ITALIA, 12. SZAKASZ:
Parma–Genova, 204 km
1. Stefano Oldani (olasz, Alpecin-Fenix) 4:26.47 óra
2. Lorenzo Rota (olasz, Intermarché–Wanty–Gobert Matériaux) azonos idővel
3. Gijs Leemreize (holland, Team Jumbo-Visma) 2 mp hátrány
…70. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 9:08 p h.
…76. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) a. i.
…100. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 51:19:07 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers +12 mp h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE Team Emirates) +12 mp h.
…43. Valter Attila 34:40 perc h.
…92. Fetter Erik 1:30:34 óra h.
…130. Peák Barnabás 2:12:17 ó h.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!