A rájátszás szerdai, első összecsapásáról ITT tudósítottunk, ma este Szegeden folytatódik a negyeddöntő.

Ez az ütközet biztosan teljesen más, mint a szombathelyi csata volt, hiszen a Szedeák hazai pályán 86,7 pontot átlagol, sőt 90 pont felett is 7 alkalommal dobtak már a Tisza parton. Szerdán is Persons volt a legobb Szedeák-játékos, Szombathelyen 29 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa volt, míg a szombathelyi nevelésű Bognár Kristóf a 2 csapat eddigi 3 egymás elleni találkozóján 16,3 pontot átlagolt.

A bajnoki címvédő Falco pedig valóságo skosáresőt zúdított a szegediekre, az első összecsapáson 100 pont fölé kerültek a Perl Zoltán és Benke Szilárd vezette sárga-feketék.

A második negyeddönős meccs előtt Milos Konakov vezetőedző a klub közösségi oldalán mondta el, mit vár a Szedeák otthonában.

Az biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Biztos vagyok benne, hogy a Szeged mindent meg fog tenni az egyenlítés érdekében. Szerdán voltak apróbb hibáink, ezeken igyekszünk javítani. Véleményem szerint, nagyon sok fog múlni a védekezésen, de, ha tudjuk tartani saját ritmusunkat, akkor idegenben is siekresek lehetünk – fogalmazott a Falco mestere.

A Naturtex-SZTE-Szedeák – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely meccsen 19.20-kor dobják fel a labdát.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!