Utolsó fordulóhoz érkezett az NB II-es labdarúgó-bajnokság a hétvégén. A Merkantil Bank Liga 38. játéknapján a Szombathelyi Haladás idegenben, Szolnokon bizonyíthatott. Ráadásul mindkét csapat komoly téttel a vállán lépett pályára. A szolnoki együttes a másodosztályú tagságának meghosszabbítását szerette volna elérni egy esetleges győzelemmel, a vasi együttes pedig a hatodik helyet szerette volna megőrizni.

Ennek megfelelően támadólag léptek fel a játékosok a kezdeti puhatolózást követően. Az első komolyabb helyezet a vendégek előtt adódott, Kállai életerős kísérletét Hegedűsnek kellett kiütni. A hazaiak is megtornáztatták Verpecz kapust az első negyedóra végén. Ezután pedig a gólok következtek. A szombthelyiek egy jogosan megítélt büntetőt értékesítettek Lencse révén.

Alig egy perccel később a játékrész derekán egyenlített a Szolnok. Szabó Alex egy szabadrúgás kombinációt követően talált a kapuba. Nagy csata zajlott a szünetig, több helyzetet is kidolgoztak a csapatok, a szombathelyiek azonban közelebb álltak a gólszerzéshez. A döntésre azonban várni kellett és úgy tűnt, sikerül meglepnie ellenfelét a Tisza-parti gárdának.

Nemcsak szerkezetet, de ritmust is váltott a MÁV, többször zavarba is hozva a vendég védelmet. Az 55. percben büntetőt kapott a Szolnok egy pontatlan hazaadást követően. A pontrúgást azonban Sipos gyengén végezte el, Verpecz bravúrral védre a kísérletet. Később sem vett vissza a rohamozásból a házigazda, újabb helyzeteket dolgoztak és hagytak ki.

A szombathelyiek a 79. percig altatta ellenfelét: a csereként beállt Simut keverte meg a szolnoki védelem bal szélét, majd középre adott, ahol Tóth-Gábor Kristóf az üres kapuba passzolt. A harjában mindent egy lapra feltéve próbált rohamozni és egyenlíteni a Tisza-parti alakulat, de hiába. Jól zárt a vasi védelem, amely győzelemmel és hatodik hellyel fejezte be a bajnokságot.

Szolnoki MÁV FC – Szombathelyi Haladás 1-2 (1-1)

Haladás: Verpecz I. – Kállai K. (Csilus T. 54′), Csató M., Németh Milán, Bosnjak P. – Doktorics Á. (Horváth H. 91′), Holdampf G., Kiss B., Tóth Máté (Simut 73′) – Lencse L. (Tóth-Gábor K. 73′), Horváth R. (Devecseri 91′)
Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gólszerző: Szabó (23′) illetve Lencse (22′ – büntetőből), Tóth-Gábor K. (79′)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!