Szombathely Megyei Jogú Város Sport és Ifjúsági Irodája hagyományteremtő szándékkal írta ki és szervezte meg az I. Takács József Emlékversenyt azzal a céllal, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson a nem versenyszerűen teniszezők számára, illetve, hogy a tenisz sportágat népszerűsítse, a sportbarátságokat ápolja.

Szombat délelőtt közel félszázan gyülekeztek a Savaria Tenisz Centrum impozáns épületénél, ahol Novák Edina, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ szolgáltatási osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd felidézte Takács József (1958-2016) sportolói és sportvezetői pályafutását is.

 

Megtudtuk, hogy az egykori kiváló atléta a családja mellett legbüszkébb talán a 212 cm-es magasugró eredményére volt.

Takács József özvegye mellett 2 leány gyermekük és 3 unokájuk is kilátogatott a verseny megnyitójára.

László Győző sportért felelős alpolgármester nemcsak köszöntő szavakat mondott, de személyes élményeket is felelevenített néhai Takács Józsefről. Mi arról érdeklődtünk, miért fontos a város számára újra életet lehelni az amatőr teniszbe.

Az alpolgármesteri köszöntő után Palotai Zoltán főszervező is kedves szavakkal emlékezett Takács Józsefre, illetve a sporthoz, az atlétikához és a teniszhez fűződő sok évtizedes tevékenységére is.

Ezután tájékoztatást adott az emlékverseny technikai részleteiről. Az első tenyeresek és fonákok előtt pedig egy kis kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt.

A mindig lelkes főszervező kameránk előtt örömét fejezte ki, hogy idén már sikerült szervezett keretek közé rendezni a szomabthelyi amatőr teniszversenyeket, amelyek májusban indulnak és szeptemberben érnek véget.

A kiváló körülményeket ez alkalommal is a Szabó Péter vezette Savaria Tenisz Centrum biztosította.

Az I. Takács József Emlékverseny egyéni és páros versenyeredményeit hamarosan szintén a mi oldalunkon olvashatják.

 

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!