Simple Női Liga, 3. helyért, 1. mérkőzés

MTK Budapest-Haladás Viktória 1-0 (0-0)

Budapest, BKV Előre Sporttelep
Vezette: Bálint Kata Tünde (László, Nyeste)

MTK Budapest: Varga – Vas (Stefán 81.), Vajda, Pinczi – Nagy Virág, Taylor (Legendás 81.), Palkovics (Boyle 88.), Bokor, Podolska – Vachter, Milunovic (Magyarics 65.).

Haladás Viktória: Bíró – Németh A., Balogh, Gődér, Horti (Feketevízi 46.), Kovács (Novák 65.) – Koprena, Urbán, Sweatman – Vladulescu, Nagy Vanessza (Kiss-Lantos 70.).

A szombathelyi klub közösségi oldalán megjelent tudósítás szerint a hazaiak jobban kezdték a mérkőzést, a vendégek meglehetősen idegesen futballoztak, elsősorban felívelésekkel próbálkoztak. Nem tudták a saját játékukat játszani, ráadásul a 21. percben egy jogtalan tizenegyeshez jutottak a hazaiak. Vachter Fanni eltolta a labdát Bíró mellett, majd rálépett a játékszerre, a bíró pedig – meglepetésre – büntetőt ítélt.
A tizenegyest Nagy Virág végezte el, de Bíró bravúrral hárította a lövést. A folytatásban is a kék-fehérek domináltak, a vendégek védekeztek és kontrákkal próbálkoztak – ám ezek veszélytelenek voltak.
A szünetben szerkezetet váltott Székely Tibor vezetőedző – ezután valamelyest feljavult a Haladás-Viktória játéka. Az első félidőhöz képest többet volt a labda a vendégeknél és ekkor már sikerült helyzeteket is kidolgozniuk. Az 52. percben Vladulescu húzott el a bal szélen, de középre passzolt labdáját lefülelték a hazaiak. Majd beállt Kiss-Lantos Hanna és a szélvészgyors csatár kis híján ismét nyerőember lett. A 71. percben egyedül ugrott ki, de lövését bravúrral védte Varga. Aztán a hajrában eldőlt a mérkőzés.
A 86. percben egy szöglet után a második szándékból középre ívelt labdát Pinczi öt méterről úgy fejelte a hálóba, hogy a labda a kapufát is érintette, 1-0. A hátralévő pár percben már nem tudott újítani a szombathelyi együttes.
Összességében az MTK többet tett a győzelemért, több helyzetet alakított ki ellenfelénél és megérdemelten nyert. A Haladás-Viktória ezúttal nem tudta a saját játékát, saját futballját játszani. De kis szerencsével még így is akár fordított eredmény születhetett volna, pláne, hogy a gyengén bíráskodó játékvezető a második félidőben egy tizenegyest sem adott meg a vasiaknak.

A bronzéremért vívott párharc szerdán, a Haladás Sportkomplexumban folytatódik. Amennyiben a zöld-fehér lányok győzni tudnak, akkor harmadik mérkőzés következik Budapesten, ha az MTK Szombathelyen is nyerni tud, akkor a kék-fehéreké lesz a bronzérem.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!