Már csak néhány hét áll rendelkezésre mindazon számára, akik kedvet és bátorságot éreznek arra, hogy kipróbálják az evezéssportok egyikét. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület valamint az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Sporttudományi Intézet összefogásából valósult meg a felsőoktatási hallgatók örömére a kajak-kenu szakág, amely új lehetőségekkel bővíti a repertoárt.

Az önkormányzattal született megállapotásnak köszönhetően azonban már nemcsak az egyetemisták, hanem bárki kipróbálhatja ezt a csodálatos sportot. Heti négy napon keresztül – hétfőtől péntekig délután fél öttől, egészen hat óráig bárki csatlakozhat és akár kisebb csoporttal vagy egyénileg vízre merészkedhet. A Csónakázó tó remek helyszínt biztosít a kajakozáshoz, kenuzáshoz.

A szombathelyi középiskolások számára is csábító alternatíva, akik egy rendhagyó testnevelés óraként ismerkedhettek meg először az elméleti, majd a gyakorlati részével. A SzoESE a honi kajak-kenu szövetséggel született megállapodásának, valamint az ELTE pályazatának köszönhetően saját eszközparkkal rendelkezik, így az evező és a mentőmellény is rendelkezésre áll.

László Marianna Rita, a VMSzC Gépipari és Informatikai Technikum testnevelője elmondta, hogy a kollégák közti jó kapcsolatnak eredményeként valósulhatott meg ez a testnevelés óra, amely a diákok számára is különleges színfoltként marad meg a kötelező tananyag elsajátítása mellett. Aki pedig kedvet érezne és kipróbálná az evezést, június első hetéig megteheti.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!