A női labdarúgó NB I bronzmérkőzésének első találkozóján a 86. percben szerzett hazai találattal az MTK szerzett előnyt a párharc során. Erről ITT olvashattál.
Amennyiben a két nyert mérkőzésig tartó párharc szerdai, második meccsén a vasiak nyernek a Haladás Sportkomplexumban, akkor szombaton, a fővárosban ismét, utoljára összecsap a két gárda. Ha az MTK győz a vasi megyeszékhelyen, akkor a kék-fehéreké a bronzérem, a szombathelyieké a negyedik hely.
A szombathelyiek mestere, Székely Tibor abban bízhat, hogy a vasiak hazai 2022-ben remekül teljesítenek, idén veretlenek, utoljára tavaly október 30-án kaptak ki a Haladás Sportkomplexumban.
– A lányok a szombati vereség után nagyon el voltak keseredve, de leültünk, megbeszéltük a dolgokat, már túl vannak rajta. El kell ismerni, szombaton megérdemelten nyert az MTK. De ez már egy teljesen más, másik meccs lesz, azt várom a lányoktól, hogy bátrabban futballoznak, többet birtokolják a labdát és persze több helyzetünk legyen. Mindenképpen nyerni akarunk, hazai pályán jól szerepelünk – ezúttal is meg akarjuk mutatni, mindez nem véletlen – mondta a klub honlapjának nyilatkozva Székely Tibor, a Haladás-Viktória vezetőedzője.
Döntetlennél egyből tizenegyesrúgások következnek. A belépés ingyenes, a szurkolók a sajtólelátón foglalhatnak helyet – bejárat a Bartók Béla körút felől.
A Haladás-Viktória FC – MTK Budapestet bronzcsata második mérkőzésén 18 órakor harsan fel a kezdő sípszó a Haladás Sportkomplexumban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!