Az alapszakaszt megnyerő, pályaelőnyt élvező bajnoki címvédő Falco, ha szoros meccsen is, de végül magabiztosan hozta a házi feladatot és megnyerte a szerdai hazai találkozót, erről ITT tudósítottunk.

A ma esti, második találkozó előtt érdemes megjegyezni, hogy az Alba ásza, Vojvoda Dávid 25 pontot termelt Szombathelyen, ezzel pedig szinte megduplázta a Falco elleni, eddigi 13,25 pontos átlagát. A fehérváriak egyébként otthon 10/8-as mutatóval rendelkeznek, tehát cseppet sem meggyőző a hazai teljesítményük.

 

A Falco mestere szerint fegyelmezettebb játékra lesz szükség a párharc második mérkőzésén.

A hazai pályán mutatott energiákra lesz szükség idegenben is, ugyanakkor fegyelmezettebben is kell játszanunk. Nem feltartott kezekkel érkezünk vendégségbe, de a hőn áhított győzelem megszerzéséhez nagy szükség lesz szurkolóinkra, mert együtt vagyunk a legerősebbek és legegységesebbek – fogalmazott a sárga-feketék közösségi oldalán Milos Konakov vezetőedző.

Az Alba Fehérvár – Falco meccsen 18.30-kor dobják fel a labdát.  

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!