A versenyen öt ország 260 versenyzője indult. A 14-15 éves korosztályban Molnár Csenge tette próbára tudását. Formagyakorlatban minden ellenfelét egyhangú pontozással utasította maga mögé, és a döntőben sem hagyott kétséget afelől, hogy aznap ő a legjobb, ezzel siekrült begyújteni az első aranyérmet.

Ezután Somogyi Dávid következett a 16-17 éves korcsoportban. Dávid szintén magabiztos győzelmekkel jutott a döntőbe, ahol szintén egyhangúlag őt találták a legjobbnak a bírák, ez volt a második arany!

Somogyi Laura a 18 év feletti korosztályban indult, ahol leutánozva Dávidékat, magabiztos versenyzéssel gyűjtötte be az első helyet, ez már a harmadik első helyet jelentette a szombathelyi csapatnak.

Ezután következtek a küzdelmek. Csenge jó versenyzéssel szintén aranyérmet szerzett, Dávid is jól küzdött, de a döntőbe jutásért való meccsen szoros küzdelemben alul maradt, így már csak a harmadik helyért mehetett, amit meg is szerzett. Laura a döntőig jól menetelt, ám a fináléra elfáradt, és egy nagyon parázs, szoros meccsen egy ponttal alul maradt ellenfelével szemben, így be kellett érnie a második hellyel.

Gál Róbert edző maximálisan elégedett volt tanítványaival.

– Szinte erőn felüli teljesítménnyel sikerült elérnünk ezt az eredményt, nagyon jó napot fogott ki mindhárom versenyzőnk. Összességében négy arany, egy ezüst, és egy bronzéremmel zártunk. Soha rosszabb napot – fogalmazott érdeklődésünkre a szakvezető.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!