A futsal magyar bajnoki döntő 3. mérkőzéséről ITT tudósítottunk, most jöjjenek a sportvezetői nyilatkozatok. A HVSE elnöke örömét fejezte ki, hogy a csapat idén duplázni tudott, majd már előre is tekintett.

Bokor Zsolt, a Haladás VSE sportigazgatója, a futsal-szakosztály vezetője arra emlékeztetett, hogy a baráti körből indult csapat már 12 éve, hogy sikert sikerre halmoz.

A vezetőedző, Juanra Calvo szerint a döntő mindhárom meccse nehéz összecsapás volt, de most örül, hogy a csapat, a stáb és a közönség is együtt ünnepelhet.

A bajnoki cím közös megünneplése a csarnok előtt folytatódott.

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!