Véget ért a fiú utánpótlás kosárlabda-bajnokság, amelyben vasi érdekeltség is akadt. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. csapata renkdívül kiegyenlített teljesítménnyel rukkolt ki a 2021/2022-es szezon során. A kiváló felkészülés után sikerült átmenteni a jó formát az alapszakasz valamint a helyosztók idejére is.

A serdülőkorúak országos döntőjébe bejutott vasi alakulat Pécsett is hozták a jó formájukat. A Kecskemét A-jelű csapata ellen nem fért bele egyetlen hiba sem, mert könyörtelenül büntették a megingást. Mészáros Máté és Bakon Csaba által trenírozott alakulat a visszafogott kezdés után magához ragadta a kezdeményezést és jól kontrollálták az összecsapást.

Nagy hajrázásba kezdett a Kecskeméti KA, de csak megszorongatni tudta a szombathelyi együttest, amely végül megérdemelten 56-51-re nyerte meg a helyosztó mérkőzést. Ezzel a Sportiskola a serdülők számára kiírt országos döntőben a hetedik helyet megszerezve fejezte be a bajnokságot. Ezúton gratulálunk a játékosoknak és a felkészítőknek az elért eredményhez.

Edzők: Mészáros Máté – Bakon Csaba“A torna végére át tudtunk lépni saját árnyékunkon, hozzáállásban azzal a csapattal találkoztam, akikkel egész évben dolgoztam. Hasznos élmény volt minden játékosnak, hogy itt lehetett! Ezúton is gratulálok minden résztvevőnek, és további sok sikert kívánok nekik!”

Szombathelyi Sportiskola KA/A – Kecskeméti KA/A 56-51

Csapattagok: Bősze Máté, Buda Levente Tamás, Csorba Kornél, Gál Levente, Grasanovics Félix, Horváth Izidor Félix, Horváth Dániel, Kalmár Zalán, Németh Márton Dániel, Szendrő Márton, Tóth Dávid Benedek, Varga Áron Bendegúz, Verasztó Vilmos.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!