A címvédő 1-0-ás előnnyel érkezett Körmendre, ahol a döntő második felvonását rendezték szombat kora délután. A találkozó előtt a hazai szurkolók Csák Tamásra, a klub korábbi technikai vezetőjére emlékeztek. Majd a játékosokon volt a sor, hogy minél színvonalasabb derbivel rukkoljanak ki. Erre azonban nem került sor, ami több okból tevődött össze.

Idegesen kezdtek a csapatok, közel négy percig csak 2-0 állt az eredményjelzőn. Az óra késői indítása miatt, majd a vendég szurolók konfettiesője miatt percekig állt a játék. Ezután viszont már a kosarasok borzolták a kedélyeket. Tiszta dobásokat rontottak, egymás után adták el a labdátak vagy pontatlanságuk miatt a támadás joga az ellenfélre szállt át.

Felváltve estek a kosarak egészen a negyed hajrájáig. Ekkor White kényszerült kispadra ülni – a második hibája miatt – Doktorról pedig könnyű kosarakat szerzett a Falco. Perl és Váradi vezérletével 9-13-mal ért véget az első tíz perc. A folytatásban szigorított védekezésén a Körmend és támadásban is kibrusztolták maguknak a helyzeteket. Ugyanakkor a Falco jól kontrollálta a derbit.

Amint felzárkózott a Rába-parti alakulat, jött egy egyéni megvillanás és sikerült megőriznie előnyét a szombathelyieknek. A szünet után sem változott a játék képe, ugyanúgy rengeteg technikai hiba tarkította a mérkőzést. A Körmend White duplájával egyenlített, ekkor viszont Golomán vette hátára a Falco együttesét. A 27. percre már 9 egységgel állt jobban a címvédő.

Hogy maradjon némi izgalom, arról a Rába-parti kosarasok gondoskodtak, akik a hátralévő időben mínusz kettőre zárkóztak. Hiába a nagy piros-fekete roham, mert a záró felvonás kezdetén szigorított a védekezésén a Falco. Ráadásul mindig akadt valaki, aki betalált a vendégektől.

Kettő perccel a vége előtt ismét szebbik arcát mutatta a Körmend. Egy szép triplával fordítottak, kiélezett véghajrá vette kezdetét. Golomán és Váradi lehűtötte a kedélyeket, pedig Ferencz alaposan belőtte magát távolról. A hazaiak kapitánya az utolsó másodpercben eleresztett hárompontosával azonban kiegyenlítette a párharcot.

Egis Körmend – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 69-68 (9-13, 19-19, 20-18, 21-18)

Körmend: White 13/3, Takács K. 2, Savic 9/6, Durázi K. 3/3, Gordon 21.
Csere: Henry 3, Ferencz Cs. 14/12, Kiss M. 4, Doktor P. -.
Vezetőedző: Antonis Constantinides

Falco: Somogyi A. 10/3, Váradi B. 15, Benke Sz. 7/3, Golomán Gy. 14, Keller Á. 4.
Csere: Perl Z. 10, Clark 2, Barac 4, Hawkins 2.
Vezetőedző: Milos Konakov

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!