A Vas Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában sok izgalmat hozott a 2021/22-es szezon, mi pedig az uborkaszezonban szokásos értékeléseinket a régió csapataival kezdjük meg. 

A bajnok csepregiek egy meccs híján veretlenül jutottak vissza egyből az első osztályba, emellett a 28 forduló alatt csupán egyetlen egyszer állítottak ki tőlük játékost. A klub körülményei és közege is egyértelműen az első osztályra predesztinálja a csapatot, hisz a remek bajnoki szereplés mellett az egyesületnél jutott idő a jótékonykodásra is, valamint az ő fiataljaik is ott voltak a Puskás Ferenc Stadion lelátóin, hogy kiszurkolják az angolok elleni sikert.

Fotó: Facebook/Csepregi Sportegyesület

A gárda 115 góljával messze kiemelkedett a mezőnyből, ezek közül Pócza András egymaga 38-at vállalt, amellyel természetesen a gólkirályi címet is megszerezte (a fotók András facebook oldaláról).

Az ezüstérmes söpteieknek is jár a gratuláció, hisz egy ilyen teljesítmény jó pár bajnokságban bajnoki aranyat ért volna, ám ezúttal ez is kevésnek bizonyult. Második helyükhöz viszont kétség sem férhetett, még úgy sem, hogy a bozsokiak remek tavaszt produkáltak, nekik azonban be kellett érni a bronzéremmel, így végül a féltávnál kialakult tabella meg is maradt a bajnokság végéig.

A söptei ezüstérmes alakulat. Fotó: Facebook/ Söpte SE
A bronzérmes söptei csapat. Fotó: Facebook/Bozsok SE

Írásunkat a lehengerlően teljesítő bajnokkal kezdtük, de a sereghajtó teljesítményével fejezzük be: a Sitke csapata 28 forduló alatt egyetlen alkalommal sem tudta győztesen elhagyni a játékteret, 159 kapott góljuk pedig megyei szinten is kiemelkedik, senki nem kapott náluk többet a 2021/22-es Vas megyei kiírásokban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!