A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szombaton rendezett sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a csapat saját nevelésű kiválósága, – aki a K&H női kézilabda liga 2021/2022-es idényében a gólkirálynői címért zajló versenyben az előkelő harmadik helyen végzett – meghosszabbítja szerződését és továbbra is szombathelyi csapat kapitányaként igyekszik példát mutatni a fiataloknak és segteni a csapatnak. Erről ITT olvashattak.

A sajtótájékoztatón gratulált a példamutató döntéshez Hende Csaba országgyűlési képviselő, aki az SZKKA tiszteletbeli elnökeként méltatta Pődör Rebeka eddigi pályafutását és a 2022/2023-as szezonra vonatkozó célok megfogalmazását is. Elmondta, hogy ,,klubunk hatalmas fejlődés előtt áll, a város telket, a Magyar Kézilabda Szövetség pedig Tao lehetőséget biztosított az SZKKA hőn áhított céljának eléréséhez, a kézilabda-csarnok megtervezéséhez”.

– A klub piramisszerűen felépülő, 400 fős bázis, ahol gyermekként, helyben megismerkednek a sportággal, és a kézis palánták azt látják, hogy a csúcson a nagyok kézilabdáznak, akikre a kislányok mindig is felnézhetnek, ez adja az identitást. Beki döntése igen nagy tiszteletet érdemel. Teljesítménye vitatathatatlan, a világ talán legerősebb bajnokságában a gólkirálynőí címért vívott harcban elért 3. helyezés példamutató, döntése pedig kiemelkedő abban az értelemben is, amit a szeretet és a hűség jelent – tette hozzá Hende Csaba.

A tiszteletbeli elnök azt is kiemelte, hogy az SZKKA által végzett munkára nagy szükség van a városban és abban bízik, hogy Szombathely továbbra is ott áll majd és támogatja az SZKKA szereplését.

– Bízom benne, hogy a korábbi években biztosított városi támogatás a 2022/2023-as szezonban sem fog csorbát szenvedni és ezáltal továbbra is meghatározó szereplője maradhat a város sportéletének az SZKKA – fogalmazott Hende Csaba, aki szerint az is fontos, hogy a helyi vállalkozások is felsorakozzanak a klub mögött.

 

A 16 csapatos, egy csoportos NB I/B szeptember elején rajtol. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!