A torna eddigi legfontosabb mérkőzése következik a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, amely a negyeddöntőben visszavághat az olaszoknak a legutóbbi világbajnokságon elveszített elődöntőért

Szabó Zoltán BEK-győztes vízilabdázó szerint mostantól lesz izgalmas a világbajnokság.

– A  negyeddöntő más kávéház, mint a csoportkör, az esélyesek kivétel nélkül az egyenes kieséses szakaszra időzítették a csúcsformát. Nehéz megítélni, hogy jót tesz-e a csoportgyőzteseknek járó három pihenőnap, mindenesetre nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a keresztjátékból továbbjutó csapatok közül valamelyik az elődöntőig is eljut. A horvátok és az olaszok is játszottak hétfőn, de nem voltak rákényszerítve, hogy megmutassák, mire is képesek valójában, ezekből a mérkőzésekből nem is lehet messzemenő következtetéseket levonni. A spanyol válogatott szerintem esélyesebb Montenegrónál, de a másik három párharc kapcsán nem tudnék jósolni, mert közel azonos játékerőt képviselő csapatok találkoznak. Így van ez a magyar–olasz esetében is, ilyenkor rengeteg múlik a körülményeken, ezért is számít sokat, hogy itthon rendezik a világbajnokságot. Papíron talán jobbak a mieink, de ezt a játékot nem papíron, hanem a vízben játsszák… A nagy tornákat általában stabil védekezéssel lehet megnyerni, ezen a téren még van potenciál a válogatottban, több blokkra és labdaszerzésre, jobb helyezkedésre lesz szükség a folytatásban. Valami azt súgja, hogy szoros mérkőzés lesz, sok kiállítással, úgyhogy figyelni kell arra is, hogy a kulcsjátékosaink ne pontozódjanak ki, mert ez döntő tényező lehet a végén.

A világbajnokságok történetében eddig mindössze két válogatott, a jugoszláv és a spanyol tudta megvédeni címét – ehhez a szűk körhöz csatlakozhatnak az olaszok, ha 2019 után az idén is elhódítják a győztesnek járó trófeát. Kvangdzsuban a görögöket és a mieinket is búcsúztatta Alessandro Campagna együttese, amely a döntőben könnyedén, 10–5-re győzte le a spanyol válogatottat. A világbajnoki cím után a budapesti Európa-bajnokságon és a tokiói olimpián is sokat vártak az olaszoktól, de mindkét tornán a negyeddöntő jelentette a végállomást, ezzel most is kiegyeznénk… Noha a junior-vb-n ezüstérmes generáció kopogtat az ajtón, a fiatalítás még várat magára, a keret ezúttal is hemzseg a rutinos, nagy csatákat megélt klasszisoktól. A soproni C-csoport rangadóján a spanyoloktól elszenvedett 14–12-es vereség azt jelentette, hogy a legjobb nyolc közé jutásért is játszania kellett az olasz válogatottnak, ám Ausztrália nem jelentett akadályt (17–6), így következhet a magyarok elleni negyeddöntő. Jól ismerik egymást a felek, s a játékosoknak sem kell bemutatkozniuk – Luca Damonte például jelenleg is hazánkban játszik, a bajnok FTC-Telekomot erősíti –, a közelmúlt pedig nagy izgalmakat ígér, a két csapat legutóbbi öt mérkőzéséből kettő döntetlennel zárult, kétszer pedig csak egy gól döntött.

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG

VÍZILABDA, FÉRFIAK
A 13. HELYÉRT (SZEGED)
15.30: Németország–Kazahsztán

A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)
17.00: Japán–Ausztrália
18.30: Grúzia–Dél-Afrika

NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)
13.00: Görögország–Egyesült Államok
16.00: Szerbia–Horvátország (Tv: M4 Sport)
19.30: Spanyolország–Montenegró (Tv: M4 Sport)
21.00: Magyarország–Olaszország (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC-Telekom)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Angyal Dániel, Nagy Ádám (mindkettő Szolnoki Dózsa), Burián Gergely, Hárai Balázs, Manhercz Krisztián (mindhárom OSC), Jansik Szilárd, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton (mind FTC), Mezei Tamás (A-Híd VasasPlaket), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)
TARTALÉKOK: Fekete Gergő, Vigvári Vendel (mindkettő FTC)
A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot. A tartalékokat kizárólag koronavírusos megbetegedések miatt lehet becserélni.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!