A megmérettetésen feltűnt Gedó György, az 1972-es müncheni olimpia bajnoka is. A jelenleg országos szakfelügyelőként aktív sportemberrel az 50 évvel ezelőtt megszerzett aranyérme után is sokan készítettek közös fotót, mi pedig a jelenlegi utánpótlás-nevelésről is megkérdeztük.

Deze-Takács Péter műsorvezetőnek köszönhetően a jó hangulat garantált volt, a szakértő közönséget nem egyszer megtornáztatta a programot a bokszmérkőzések között is kiválóan levezető konferanszié.

Őze-Guth Szilvia, a HVSE ökölvívó szakosztályának menedzsere külön köszönetét fejezte ki, hogy a Kajdi család mellett ké tolimpikon is tiszteletét tette az emlékversenyen.

Aztán a megnyitó következett, ezen a város sportért felelős alpolgármestere és a Magyar Ökölvívó Szövetség főtitkára is méltatta Kajdi János életútját, kiváló sportemberi mivoltát. Dr. László Győző igazi harcosnak nevezte Kajdit, akiben minden megtalálható volt, amit a bunyú megkívánt.

Szántó Erzsébet, a HVSE klubmenedzsere azt hangsúlyozta, hogy a zöld-fehér klub elsősorban nevelőegyesület és abban bízik, hogy sok helyi fiatal követi majd Kajdi János  sportpályafutását.

Ezt követően Tóth Zsuzsanna főtitkár és Őze-Guth Szilvia szakosztály-menedzser is ajándékokat adott át a Kajdi család tagjainak.

A Haladás VSE vezetőedzője, Szalai Sándor az emlékverseny megszervezéséről és a Haladás VSE fiatal öklözőiről is nyilatkozott. A mestertől azt is megtudtuk, hogy eredetileg 12 HVSE-öklözőt is nevezett, de sajnos csak 5 hazai sportolónak jutott ellenfél, a többiek ezúttal sajnos nem tudták bizonyítani tehetségüket.

A megnyitón aktívan közreműködött és valamennyi mérkőzést megtekintette az egykori többszörös profi világbajnok, Erdei Zsolt (Madár) is. Természetesen mi is megszólítottuk.

Aztán elkezdődtek a mérkőzések, amelyek között 10 évesek, serdülők, juniorok, ifik és felnőttek is ringbe léptek.

Az emlékversenyen készített fotóink jól visszaadják a menetek férfias keménységét.

A felnőttek is ringbe szálltak, Jankó Krisztián és Sántha Richárd összecsapásába mi is betekintettünk.

És persze a hölgyek is ütős küzdelmet folytattak. A szombahelyiek kitűnősége, Tóth Dorina döntő fölénnyel bizonyult jobbnak kőszegi ellenfelénél.

Az eredmények:

Az u10-ben 37 kg: Bálint Andrián győzte le Danyi Renátót.

A serdülő férfi 43 kg-ban Nyári Dávid legyőzte Mendi Lorenzót, ugyanitt, de a 44 kg-ban Bogó Róbert legyőzte Tölgyesi Brendont. Az 52 kg-ban pedig Pesti József bizonyult jobbnak Horváth Lászlónál (HVSE).

A hölgyek 51 kg-os súlycsoportjában Tóth Dorina (HVSE) győzte le Németh Dórát (Kőszeg).

A junior férfi 60 kg-ban Tomori Gábor legyőzte Zsigmond Ádámot (HVSE), míg 63 kg-ban Boros Marcell győzte le Takács Zsombort. A 75 kg-ban Bakacs Ernő volt jobb Budai Adriánnál (HVSE). A +90 kg-ban Németh Brendon legyőzte Wolf Norbertet.

A hölgyek 54 kg-os súlycsoportjában Rába Noémi bizonyult jobbnak Dunai Jázminnál.

Az ifjúsági férfiaknál, a 75 kg-ban Horváth Richárd legyőzte Pál Martint, a 80 kg-ban pedig Homa Sándor volt jobb Bakonyi Szebasztiánnál (HVSE).

A Haladás VSE bunyósai nagy csatákat, szoros küzdelmeket vívtak, minden elismerést megérdemelnek.

A felnőtt férfiaknál, a 75 kg-os súlycsoportan Jankó Krisztián Sántha Richárdot győzte le.

A tervek szerint 2023-ban is megrendezik a Kajdi János Emlékversenyt. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!