Az Egis Körmend erőn felül teljesítve végzett a legutóbbi bajnokság végén a második helyen. A Falco ellen megvívott ötmeccses csatát követően a Rába-parti kosarasok is a megérdemelt nyári pihenőjüket töltik. Ahogy beszámoltunk róla korábban, az élet nem állt meg a klubot illetően, hiszen a keret kialakítása mellett a BL-sorsolásnál is érintett volt a vasi alakulat.

Hatalmas fegyvertényként közölte a Körmend hivatalos oldala, hogy sikerült a keret magját együtt tartani. Ennek megfelelően Ferencz Csaba mellett a kiváló idényt futó Durázi Krisztofer is marad a Rába-parti városkában. A fiatalok beépítése pedig folyamatos, így a döntőben megvillanó Tóth Mátyásra és Takács Kristófra is nagyobb szerep várhat a következő idényben.

A szezon közben bontott szerződést a vasi együttessel Mócsán Bálint, aki a MAFC-nál töltött időszakot követően Idaho State Bengals-nál pallérozódott. Sérülése viszont nem jött rendben, így a piros-fekete mezt is cserélte. A napokban jelentette be közösségi oldalán a DEAC, hogy egy évre írt alá a tehetséges kosaras, aki hátvédként és bedobóként is bevethető.

Az Eurobasket hozta le az elsők között, hogy a legutóbbi idényben remekül teljesítő amerikai légiós, Maliek White is új csapatot talált. A magyarországi mutatói rendkívül impozánsan mutatnak: 14.3 pontot, 5.4 lepattanót, 1.2 szerzett labdát és 7.0 gólpasszt jegyzett. Utóbbiban a liga legjobbja lett. Új állomáshelye az irányítónak a litván Neptunas lesz.

Kenéz Csaba sem ölti magára a Körmend mezét az elkövetkezendő időszakban – igaz, Ő kölcsönben pattogtat tovább. A Csapat hivatalos közleményben jelezte az információt a szurkolókkal:

“Kenéz Csaba kölcsönben folytatja! A fiatal játékossal történt tárgyalásokat követően arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy a fejlődése és az állandó játéklehetőség érdekében a következő szezont kölcsönben fogja tölteni. Kenéz Csaba a tavalyi évben már több alkalommal is pályára léphetett a felnőtt csapatban, így bízunk benne, hogy megtudja ugorni a következő lépcsőfokot is! A kölcsön lejárta után természetesen várjuk vissza Körmendre! Sok sikert Csabi!”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!