A magyar küldöttség a hetedik versenynap után is a második helyen áll az éremtáblázaton az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékokon. A Világjátékok magyar sajtócsapatának tájékoztatása szerint befejeződtek a küzdelmek a kick-boxosoknál, a 70 kilósoknál Boros Petra ötödik, az 52 kilogrammos Pálfi Viktória pedig hatodik lett. A játékokon szerepelt egyetlen magyar íjász, Molnár József a csupasz íj (barebow) kategóriában tizedikként fejezte be a versenyt. Az ejtőernyős Verebes Gábor a canopy piloting versenyszámban speed-ben 24., accuracy-ben 23., freestyle-ban 21. distance-ben pedig 24. lett. A magyar csapat tagjai így 25 éremmel – 11 arannyal, 7 ezüsttel és 7 bronzzal – továbbra is az éremtáblázat második helyén állnak a németek mögött. Mészáros János, a magyar csapat delegáció vezetője szerint várakozáson felül szerepelnek versenyzők.
“Korábbi nyilatkozataimban már említettem, hogy akár 20 érmet is szerezhetünk Birminghamben, jelenleg 25-nél tartunk. A tagszövetségeink egyre komolyabban gondolják a Világjátékokra való felkészülést, és egyre nagyobb a rangja ennek a multisport versenynek” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke.
A 11. Világjátékok versenyei vasárnapig tartanak Alabamában.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!