Bence mozgása nagyon magabiztos volt, 79 méter feletti eredménye pedig több, mint bíztató! A 4. helyen fináléba jutott 24 éves kalapácsvetővel a döntőbe jutást követően beszélgettünk.
– Gratulálunk, Bence! Kitűnő teljesítményednek köszönhetően, csak egyszer kellett a dobókörbe állnod…
– Igen, nagyon jó érzés, hogy elsőre sikerült. Nagyon magabiztossá tudja ez tenni az embert. Meg is lepődtem, hogy ekkora lett, éreztem a kidobásnál, hogy oké ez megvan, de azt nem gondoltam volna, hogy 79 méter fölötti lesz.
– Mi a program a ma esti döntőig?
– Csak pihenés! A selejtező után, a vacsora előtt egy 10 perces egészségügyi sétát tettem és ennyi.
– Mit vársz a döntőben?
– Inkább a távolságban, mint helyezésben gondolkodom. Szeretném elérni a 80 métert, aztán majd kiderül, hogy ez melyik helyezéshez lesz elegendő.

A Szombathelyi Dobó SE versenyzőjével azonos csoportban lévő riválisok közül a négyszeres világbajnok Pawel Fajdek (80,09 m), a hazai pályán versenyző Rudy Winkler (78,61 m), a legutóbbi vb-n ezüstérmes Quentin Bigot (77,95 m) és az ukrán Mykhaylo Kokhan (77,58 m) is a vonal fölé dobta a szert.

Az A csoportból ugyanez az olimpiai és Európa-bajnok Wojciech Nowickinek (79,22 m) és a tokiói ezüstérmes Eivind Henriksennek (78,12 m) elsőre, az amerikai Daniel Haugh-nak (79,34 m) harmadikra sikerült.

A szombati 12-es döntő mezőnyét a brit Nick Miller, a görög Christos Frantzeskakis, a chilei Humberto Mansilla és egy harmadik amerikai, Alex Young teszi teljessé.

A férfi kalapácsvetés döntője magyar idő szerint 21 órakor kezdődik. Az M4 Sport élőben közvetíti az oregoni atlétikai vb-t.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!