Nincs megállás az erősportok főszereplőinek számára, akiknek a versenynaptárban egymást érik az erőpróbák. Júliusban is folytatódott a nemzetközi rendezvénysorozat, amely ezúttal Szlovákiába várta a szakág legjobbjait. A Senec Hand-i világkupán természetesen részt vettek a magyarok is nyolc fő különítménnyel és nagy várakozással érkeztek meg a helyszínre.

A kemény felkészülés után már különböző erőpróbákon bizonyítottak a versenyzők, amely előrevetítette, hogy Szlovákiában is remek eredményekre számíthatnak a sportbarátok. Nem is kellett csalatkozniuk a magyar delegáció tagjainak. A 29. Senec Hand-i Világkupán 13 ország versenyzőivel szkanderozhattak hazánk legerősebb sportolói.

Érdekesség, hogy ezúttal nemcsak környékbeli országokból, de Kamerunból is érkeztek résztvevők. A színvonalra és ezzel együtt a nehézségi fokozatra sem lehetett panasza a főszereplőknek valamint a nézőknek. A magyar együttes összesen 13 érmet szerzett a seregszemlén, Grei Kertesz, Kárpáti Richárd és Nagy Gábor révén két-két elsőséggel lettek a torna legeredményesebb versenyzői.

Valamennyi korosztályban képviseltette magát a magyar csapat, amely a világkupát követően tértek haza. Sokat azonban nem pihenhetnek, hiszen július 30-án folytatódnak a küzdelmek. A világkupa következő állomása Belgium lesz, ahol szintén szeretnének jól és főként eredményesen szerepelni a magyar szkander sportág képviselői.

Érmesek:

  • Mergl Balázs – Senior 86kg ezüstérem
  • Gere Dávid – Senior 63kg aranyérem
  • Grei Kertesz – Senior Women 57kg két aranyérem
  • Horváth Marcell – Senior 63kg ezüstérem
  • Nagy Gábor – Junior 70kg két aranyérem
  • Kárpáti Richárd – Junior 90kg két aranyérem
  • Tóth Norbert – Junior 86kg két ezüstérem
  • Vitaly Safronov – Masters 70kg aranyérem, Senior 70kg ezüstérem

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!