Az ügyvezető elnök-vezetőedző kiemelete, hogy a 7 új játékos leigazolása ellenére, nyitva áll még a kapu, de egyelőre ezzel a kerettel vágtak neki a felkészülési programnak. Pődör Zoltán azt is elmondta a szombati sajtótájékoztatón, hogy ezen a héten már meccsszituációk is részét képezik az edzéseknek, hiszen pénteken, az egyik várhatóan nagy ellenfél, a SZISE otthonában tesztmeccset játszanak.

A szakveeztő 4-5 rivális csapattal számol, de, ahogy a 3 hete tartott sajtótájékoztatón, most is megfogalmazta, hogy ezzel a fiatal kerettel elérhető az újbóli NB I-es tagság.

A 16 csapatos NB I/B-s női kézilabda bajnokság a tervek szerint szeptember első hétvégéjén rajtol, az SZKKA az 1. fordulóban a Komáromi VSE otthonában kezdi az idényt, majd két hazai mérkőzés következik: sorrendben a Kecskeméti NKSE, majd a Pénzügyőr látogat Szombathelyre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!