A legutóbbi bajnokság ezüstérmese korábban bejelentette, hogy a magyar magot sikerült együtt tartania, így az új évadra is rutinos és fiatal, saját nevelésű kosarasok alkotják a keret gerincét. Majd jöttek a hírek a legfrissebb szerzeményekről is. Először Wendell Mitchell aláírását szerezte meg a klub – a 25 éves irányító-hátvéd a koszovói bajnokságból érkezik.

Ismerős arcból sem lesz hiány, hiszen az Oroszlány együttesében pattogtatott korábban Brandon Parrish. A vajkezű dobógép kifejezetten üde színfoltja volt a Lions csapatának. A legutóbbi szezonban 34 mérkőzésen szerepelt az OSE csapatában Parrish, aki 11.1 pontot és 4 lepattanót átlagolt találkozónként. Rá is kulcsszerep várhat Körmenden.

Akárcsak a legfrissebb szerzeményt illetően, aki szintén amerikai nemzetiségű. Mike Moore személyében egy 204 centiméter magas játékossal erősítette meg a palánk alatti játékát a vasi alakulat. A kosaras az előző évad során Lengyelországban játszott a Hydrotruck Radom együttesében. Ígéretes mutatókkal érkezett, hiszen 13.4 pontot és 5.9 lepattanót átlagolt a lengyel élvonalban.

Érdekesség, hogy a 28 éves légiós pályafutása során több komolyabb bajnokságban megfordult. Játszott korábban Olaszországban, Görögországban és megfordult többek között a spanyol másodosztályban is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!