Nem szakít a hagyományokkal Vassurány és idén is megrendezi hagyományos sportos hétvégéjét. Idén már több helyszínen szórakozhatnak a kilátogató vendégek, akik a koncertek mellett különböző színes programokkal tölthetik az időt. A Vassurányi Sportnapokon már a Hungarysport is járt, élő bejelentkezés mellett Halmosi “Cucu” Péterrel készítettünk interjút.

A hosszú hétvégén pedig valóban sokrétű program kínál kikapcsolódást. Kiderül, hogy ki a Falu asszonya és a Falu bikája. A hölgyeknek és uraknak különböző feladatokat kell teljesíteni, ráadásul nemcsak egymással, hanem az idővel is versenyt futnak majd. Lovas és kutyásbemutató szintén önfeledt perceket ígér a kicsiknek valamint a nagyobbaknak.

A labda pedig ezúttal is főszerepet kap: a 11-es rúgó verseny mellett, dekázó és dobóversenyen vehet részt bárki, aki úgy érzi, hogy nála nincs jobb. Előkerül a kártya is és rögtönzött snapszer bajnokságon is indulhatnak a zsuga szerelmesei. Nem maradhat el a Zumba és a közös torna sem, ugyanakkor bemutatkozik több szakosztály is a Vassurányi Sportnapokon.

A Haladás VSE ökölvívó szakosztályának mérkőzései mellett a szombathelyi darts egyesület szintén tiszteletét teszi. Kámán Lehel válogatott játékos valamint Dobos Dávid, 2021-es év reménysége díjas versenyző ellen bizonyíthatnak az érdeklődők. Ugyanakkor tiszteletét teszi a rendezvényen Bánhegyi Adrienn kötélugró-világbajnok is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!