Több, mint 10 éve már, hogy jelen van a honi sportpalettán a strandtenisz. Már 2009-ben nyitott a Magyar Tenisz Szövetség az új szakág felé, amely gyorsan közönségkedvenc lett. Ennek okát nem nagyon kell keresgetni, hiszen a nyári időszakban kellemes kikapcsolódást biztosít, könnyű elsajátítani az alapokat és a legtöbb sportággal ellentétben, nem terheli túlzottan az izületeket.

Nem véletlen, hogy Szombathelyen is egyre többen csatlakoznak és már nem csak a teniszezők. A tollaslabda, a tenisz és a strandröplabda elegyét képviselve, alaposan megmozgatja a sportbarátokat. A Haladás VSE szakosztályának szervezésében idén sem maradtak versenyzési lehetőség nélkül a szakág jeles képviselői és bizony akadtak olyan sportolók, akik hosszú utat tettek meg.

Akadt olyan páros, akik Gödöllőről és Budapestről érkeztek a vasi megyeszékhelyre. Ezúttal két napon keresztül szállt a labda a Szombathelyi Termálfürdőben. Első nap – kicsit talán kedvezőbb időjárási körülmények között – késve kezdődtek a találkozók, azonban a színvonalra nem volt panasz. Kicsik és nagyok egyaránt ütőt ragadtak a győzelem reményében.

Az erősebbik nem képviselői között több páros bizonyított, akik körmérkőzésekkel döntötték el a végső helyezés sorrendjét. A vegyes párosok mezőnyében is kiváló hangulatban, látványos megoldásokban is bővelkedő találkozókat láthatott a közönség. Vasárnap a legkisebbek is bizonyíthattak, akárcsak a családi párosok mezőnyében, ahol a szülő és gyermek egymásért küzdhettek a homokos pályán.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!