ITT írtunk a szombathelyi amatőr tenisz csapatbajnokság újraindítására tett kezdeményezésről és a legutóbbi forduló eredményeiről.

Érdemes tudni, hogy a tavasszal közzétett felhívásra 12 teniszcsapat nevezett, akik két kategóriában (férfi nyílt amatőr és férfi +50 évesek amatőr) versenyeznek azóta is.

Palotai Zoltán főszervezőtől megtudtuk hogy az egyes kategóriákon belül minden csapat játszik mindenkivel (a „klasszikus”: 2 szingli és egy páros). A nyílt kategóriába 4 csapat nevezett, itt duplán, kétszer is megmérkőznek egymással a csapatok. Összesen közel 120 mérkőzést bonyolítanak le.

Az első fordulót még május 13-án rendezték meg a pompás feltételeket biztosító Savaria Tenisz-Centrumban. A mérkőzések a pénteki délutánokra lettek kijelölve, de a szervezők és a Késmárk utcai Tenisz-centrum is igyekeznek – lehetőség szerint – a versenyzők (csapatok) igényeihez alkalmazkodni.

Most jöjjenek a legutóbbi, július 29-i forduló eredményei!

Az 50 év alatti kategóriában a NEMAVÁR csapat (Várkony Győző és fia, Várkony Simon) magabiztos, 3-0 arányú győzelmet aratott a K2 Team (Koltai Zoltán és Kis Patrik) ellen, miután a 2 szingli után a páros meccset is Várkonyék nyerték meg.

 

 

Ezen a hétvégén pihennek, nyári szünetet tartanak a csapatok, folytatás augusztus 12-én!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!