Alig néhány hét pihenőt követően elkezdődött a férfi NB1-es Futsal bajnokság, amelynek a Haladás VSE csapata címvédőként futott neki. Az első fordulóban jó erőkből álló Kecskemét látogatott a vasi megyeszékhelyen. Érdekesség, hogy a két együttes a felkészülési időszakban is összemérte tudását.

Ugyanakkor a tétmérkőzés jellegéből fakadóan nehéz volt megjósolni a találkozó végkimenetelét. A kezdést követően mindkét csapat próbálta saját játékát játszani és felesleges kockázatot nem vállaltak a játékosok. Kisebb nagyobb helyzeteket követően aztán megszületett a vezető gól, amelyet a vendégek egy pontrúgást követően szereztek.

Mozgósította erejét a Haladás és ekkor már a házigazda irányította a találkozót, ami helyzetek számában is megmutatkozott. Egy szép kombináció végén az egyenlítés is összejött, a találatot a csapatkapitány Dróth Zoltán jegyezte. A szünetig még akadt néhány akció de újabb gól már nem esett az első 20 perc során, így a döntést a második félidőre hagyták a felek.

A fordulást követően ismét a Kecskemét akarata érvényesült. Egy tetszetős akció végén előbb a vezetést szerezte meg ismét a vendég gárda Bencsik révén, majd Ristic lapos, de pontos löketével növelni is tudta a különbséget. A kisebb rövidzárlatot követően gyorsan rendezni tudta sorait a szombathelyi alakulat. Helyzetéből fakadóan támadólag kellett fellépnie a vasi együttesnek.

Sipos Gergő ellenállhatatlannak bizonyult és kétszer is betalált Rigó kapujába. Ráadásul Hajmási Milán is rendkívül szemfüles volt zavarba hozta a vendégek védelmét és mattolni tudta az ellenfél kapusát. Hiába vezetett 4-3 arányban a Haladás, sokáig nem örülhettek a hazai szurkolók az eredménynek. Ristic is pazar formában játszott és egyenlített a találkozó hajrájában.

Az utolsó percig nagyot csatáztak a főszereplők, mindkét gárda próbálta megszerezni győzelmet és a három pontot érő gólt. Hiába tettek meg mindent a játékosok maradt a 4-4-es döntetlen. A Haladás pénteken ismét pályára lép, akkor majd Veszprémben kell helytállniuk Juanra Calvo tanítványainak.

Haladás VSE – ScoreGoal Kecskemét 4-4 (1-1)

Haladás: Gyimesi – Hajmási, Dróth, Dávid, Vas.

Csere: Homlok – Kovács, Szalmás, Luiggi Longo, Knizs, Henrique Diniz, Sipos, Vatamaniuc-Bartha, Fehér.

Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Sipos 2, Dróth, Hajmási illetve Ristic 2, Hadnagy, Bencsik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!