A legutóbbi idény remekül sikerült a vasi futsal csapatoknak az NB II-es nyugati csoportban. A Haladás VSE II. az előkelő negyedik helyen fejezte be a pontvadászatot, míg az újonc Sárvár Futsal a nyolcadik pozíciót csípte meg. Érdekesség, de sokáig úgy tűnt az alapszakasz során, hogy mindkét vasi gárda bejuthat a felső-házi rájátszásba. A sors fintora végül úgy intézte, hogy a Rába-parti alakulatot előzte meg a szombathelyi gárda.

Az új idény viszont minden tekintetben tartogatott meglepetést. A Sárvár a rendkívül eredményes idényét követően lecsúszott a nevezési határidőről és pótlólag sem fogadta el a Magyar Labdarúgó Szövetség a nevezési szándékot. Ennek megfelelően a Rába-parti szurkolók idén meccs nélkül maradnak – tekintve, hogy a regionális pontvadászatban sem vesznek részt kedvenceik.

Így a 2022/2023as szezon során csak egy Vas megyei csapat sikeréért szoríthatunk. A nyugati csoport – az erőviszonyokat tekintve – alaposan átrendeződött. A 12 együttes között több ismerős és ismeretlen “arc” is található. A Dunaújváros, az UTE, a TFSE, a Tihany, a Szigetszentmiklós és a Hidegkúti SC komoly célokkal vág neki az új idénynek.

A Mad Dogs Futsal és a Tolna-Mózs új színt vihet a pontvadászatba. A Haladás VSE II. ezúttal is saját utánpótlására épít. A klub erősségét is ez jelenti, elég csak a felnőttek között már bizonyított játékosokra nézni, akik szintén végigjárták a szamárlétrát. Idén pedig Knizs és Fehér csatlakozott az NB I-es kerethez, így tovább fiatalítva a keretet nehéz év vár a játékosokra.

Az idényt augusztus 26-án kezdi meg a Hali fakó, amely először hazai környezetben bizonyíthat a TFSE ellen. Ezt követően szeptember 5-é n Szigetszentmiklóson vizitálnak Sziffer András tanítványai.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!