Szombathely Megyei Jogú Város Sport és Ifjúsági Irodája, a Savaria Tenisz Club és az Intersport Kft. támogatásával felnőtt férfi csapat teniszmérkőzést rendeztek szombaton a Késmárk utcai teniszcentrumban.

Érdekesség, hogy a hétvégi már az ötödik összecsapás volt a két város éltes halántékú teniszezői között. Szombathely városát a Palatinus Egyesület csapata, míg a vendég Sarkad város csapatát a Sarkad TC együttese képviselte.

 

Az eddigi összecsapások alkalmával Szombathely ,,komoly előnyre” tett szert, ugyanis a szombati csata előtti állás 4:1 volt a vasiak javára.

A csapatmérkőzés  páros meccsekből állt, az összecsapás stílszerűen a „Karnevál kupáért” zajlott.

 

A Szombathely-Sarkad férfi csapat teniszmérkőzés 6. összecsapását újra a Szombately városát képviselő Palatinus egyesület sikerét hozta, valljuk be, meggyőző magabiztossággal.

A mérkőzés előtti közös üdvözlések és “szokásos” ajándékozásokat követően délelőtt 10 órakor kezdődtek a mérkőzések, nagyszerű környezetben, kiváló pályákon és egy kicsit már teniszre “túl jó” időben.

A bemelegítést meg is örökítettük.

A sarkadi csapatkapitánytól megkérdeztük, hogyan is alakult ki, jött létre ez a baráti sportkapcsolat.

– Immár 5 éve, a balatongyöröki bortúrán ismerkedtünk meg szombathelyi barátainkkal. Megkérdezték, hogy teniszezünk-e, mi igennel feleltünk, aztán kialakult a kapcsolat. Először ők jöttek el Sarkadra, majd mi Szombathelyre. Nagy utat, 475 km-t kell megtenni, de ezért a társaságért megéri átutazni az országot. Nagyon jól érezzük magunkat és Palotai Zoli barátunknak hála, idén úgy szerveztük, hogy a karneváli hétvégére érkezzünk. Nagyon extra volt a felvonulás, bízunk benne, hogy a teniszben is eredményesek leszünk – fogalmazott még az első labdamenetek előtt Csizmadia Miklós, a Sarkad TC kapitánya.

Sarkadi vendégeink kérésére szinglit nem, hanem páros mérkőzeseket játszottak a csapatok, tulajdonképpen “ három  kört”, így (mivel mindegyik kört a szombathelyiek nyerték 2:1 arányban) alakult ki a 6:3-as Palatinus siker.

A hazaiaknál a Dr.Rajki Csaba/Hajszán Imre, valamint a Németh Szabolcs/Rezsnyák Péter és a Kiss Ferenc/Palotai Zoltán párosok is egyaránt két-két győzelemmel járultak hozzá a szép győzelemhez. Az eredmény simának tűnik, de azért érdemes megjegyezni, hogy több mérkőzés is az 1:1-es szettállást követő döntő champion tie break-ban dőlt el.
Különben sem “nyeretlen kétévesek” sarkadi barátaink, hiszen többszörös Békés megyei csapatbajnokok!

Palotai Zoltántól, a Palatinus egyesület elnökétől, főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy a mérkőzéseket követően, – ahogy eddig is lenni szokott mindkét városban, – a hazai csapat megvendégelte ellenfelét.

 

A mérkőzések szünetében és azt követően is a nagyszerű házigazdának minősülő Késmárk utcai Tenisz-Centrum infrastruktúráját kihasználva nagyon hangulatos, kedélyes, baráti vendéglátással kedveskedtek a házigazdák sarkadi vendégeiknek, ebben nyilván nagy szerepe volt csapattársunk, Hajszán Imre által biztosított minőségi steakeknek és kolbászoknak.

A Szombathely MJV. Sport,-és Ifjúsági Iroda által is támogatott rendezvényen a Karnevál-kupát tehát a Palatinus egyesület csapata nyerte el.

A sarkadi küldöttség hétvégi extra programja a Savaria Történelmi Karnevál rendezvényeinek meglátogatása volt, ezzel is hozzájárulva Szombathely még teljesebb körű megismeréséhez, illetve a vasi megyeszékhely jó hírének Békés megyébe exportálásához.

A vendégek számára külön extra bónus volt (kicsit “fájdalomdíjként”), hogy láthatták Szombathely legnagyobb rendezvényét, a Savaria Karnevált, ahová jó vendéglátóként Rezsnyák Péter és Palotai Zoltán irányítasával több helyszínre, koncertre, programra is ellátogattak.

A sarkadi barátok megigérték, hogy viszik a Viharsarokba Szombathely jó hírét!
Egyúttal már most megtörtént a meghívás a 7. összecsapásra, amelyre valószínűséggel 2023. májusában vagy júniusában kívánnak szert keríteni, természetesen Sarkadon.
Az invitálást tisztelettel a szombathelyi egyesület tagjai elfogadták, mert, mint fogalmaztak, ők is szívesen utaznak a Békéscsaba-Gyula-Sarkad “háromszögbe”!

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!