A nyári időszakban sem pihentek sokat a kick-box szakág képviselői. Bár a kiemelt versenyeket tavasszal és ősszel bonyolítják le, akadt néhány erőpróba az elmúlt hetek, hónapok során is. Ugyanakkor a feltöltődés időszaka véget ért és újra a kőkemény munkáé a főszerep. Ráadásul nem is akármilyen edzőtáborozással kezdék meg a felkészülést a versenyzők.

Magyar Kick-box Szakszövetség ezúttal Vas megyét célozta meg a közelgő nemzetközi erőpróbákra való ráhangolódásban. A vépi Mezőgazdasági Szakképzőiskola tornacsarnoka élettel telt meg az elmúlt napok során. Itt készültek ugyanis a kadet II. és a junior korú versenyzők, akik az ország különböző pontjairól érkeztek az edzőtáborba. Összesen 80 sportoló érkezett a vasi településre.

Hogy a színvonalra se legyen panasz, arról a szakszövetség öt kiváló szaktekintélye gondoskodott. A Dancsó Zoltán és Olasz Attila szövetségi kapitányok által trenírozott light-contact és a kick-light szabályrendszerben érintett versenyzőkön kívül ezúttal a három ring szakág is csatlakozott a közös munkához. A full contact, a low-kick és a K1 képviselőivel kiegészülve valóban intenzív napokat zártak a sportolók.

Dancsó Zoltán elmondta, hogy gondos és hosszas előkészület után sikerült megvalósítani ezt a vépi edzőtábort, amely valamennyi résztvevő számára jól sikerült. Nemcsak technikai tudással vérteződtek fel a fiatalok, hanem szoros emberi kapcsolatokra is szert tehettek az együtt töltött idő során. A napi két edzésnek köszönhetően optimistán várják a szövetségi kapitányok az őszi időszakot.

A hazai és kisebb nemzetközi erőpróbák remek felkészülést biztosítanak a versenyzőknek. Ugyanakkor a legfontosabb cél, hogy minél eredményesebben szerepeljen a magyar delegáció a közelgő korosztályos világbajnokságon, amelynek az olaszországi Jesoló ad otthont. Az októberi versenyig pedig valamennyi sportolónak van még ideje csiszolni a tudásán, hogy a lehető legjobb formában lépjen ringbe.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!