A Gyöngyöshermán-Szentkirály SE Sportcentrumában, a hétvégi hazai bajnoki mérkőzés előtt gyertyagyújtással emlékeztek meg a szeretett szurkolóról, a tragikus körülmények között elhunyt barátról, Szigeti Lászlóról. Az eseményre és az azt követő bajnoki meccsre mi is kilátogattunk, a megemlékezés szövegét pedig változatlanul közöljük.

“Kedves Szurkolók, Barátok!

A héten elveszítettünk egy csupaszív, tiszta lelkű embert, Szigeti
Lacit!

Nincs a városrészen olyan lakó, aki ne tudná, hogy ki Ő!
Mindenkihez volt egy jó szava, de elég volt, ha csak rámosolygott az
emberre, a jó kedve szinte átragadt a környezetére.

Laci ezer szállal kötődött az Egyesülethez, hiszen fia, Bence több évig
a játékosunk volt, apósa, Józsi bácsi az Egyesület alapító tagja, illetve
Dragovics Jenő technikai vezető korábbi dolgozója volt az Alvégben.

Amikor csak tudott, kijárt a mérkőzésekre, akkor is, amikor Bence
már a felsőcsatári csapatban játszott, mégis szívből szurkolt Nekünk.

Sokan itt voltatok két héttel ezelőtt, amikor 50. születésnapját
ünnepelte, tiszta szívből buzdította a csapatot.

Most pedig itt állunk és Rá emlékezünk…
Felfoghatatlan tragédia….
Elképesztő fájdalom, amit a család most átél….

osztozunk
fájdalmukban, sok erőt és kitartást kívánunk nekik, hogy elfogadják az
elfogadhatatlant.

Emlékezzünk Lacira olyannak, amilyen mindig volt….Vidám és
mosolygós!
Isten Veled Laci, érted égjenek most a gyertyák.

Juhász Gyula soraival búcsúzunk:
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.”

A Vas Megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság déli csoportjának 4. fordulójában, a megemlékezést követően az Egyházasrádóccal csapott össze a hazai együttes, a találkozó pedig 1:1-es döntetlent hozott.

Krajczár korai, 9. percben szerzett góljára hazai részről Kopácsi válaszolt a 81. minutumban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!