A legutóbbi szezon során rendkívül magabiztos játékkal ütötte ki a döntőben a MVFC-Berettyóújfalu csapatát a címvédő Haladás VSE, amely megvédte elsőségét. Bár valamennyi együttesnél nagy volt a mozgolódás a nyáron, azonban a vasi megyeszékhelyen továbbra is az aranyérem megszerzése az elsődleges cél. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben Juanra Calvo alakulata.

Már csak azért sem, mert valamennyi rivális jól erősített a holtszezon során, ennek eredményeként a Kecskemét és a Veszprém is megtréfálta a bajnoki címvédőt. A legutóbbi játéknapon azonban magára talált a Haladás és kiváló támadójátékkal rukkolt ki a Magyar Futsal Akadémia ellen. Az újonc csak néhány percig tudott komolyabb ellenállást kifejteni, de a 8-1-es vasi győzelem megérdemelt volt.

A Mezei Vill FC szintén alaposan megerősítette keretét a nyáron, de intő jel lehet számukra is, hogy nem mehetnek biztosra senki ellen. A Berettyóújfalu ugyanis bár legyőzte a Nyíregyházát és a Magyar Futsal Akadémiát, de az Aramis ellen fejet kellett hajtaniuk, így már nem veretlen a Trencsényi János által trenírozott MVFC. Izgalmakból tehát ezúttal sem lesz hiány!

MVFC Berettyóújfalu – Haladás VSE
2022. szeptember 9. – 18:30
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!