Néhány napos szünet után folytatódott a férfi élvonalbeli Futsal bajnokság. A címvédő szombathelyi alakulat a talán legnagyobb ellenfél otthonába látogatott. A Magyar Futsal Akadémia felett aratott gólzáporos győzelmet követően Berettyóújfalun bizonyíthatott Juan Ramon Calvo Rodriguez alakulata.

Két hasonló formában lévő csapat csapott össze a Mezei Vill otthonában. Ugyanakkor hiába volt elővigyázatos a hazai együttes, már a találkozó elején hátrányba került. Dávid gólyával azonban csak átmenetileg örülhettek a vendégek. Elég volt néhány védelmi hiba, amit könyörtelenül kihasznált a Berettyóújfalu. Egyetlen perc alatt kétszer volt eredményes Ferreira, ami megalapozta a házigazda szurkolók hangulatát.

Ráadásul a hatodik percben már kettővel állt jobban ellenfelénél a Mezei Vill. Nagy Imre és Rábl János újabb gólokkal terhelte meg a Haladás kapuját. Alig negyed óra után már néggyel vezetett a házigazda, komoly gondban volt a Haladás. A nagyszünetig faragott hátrányán a szombathelyi csapat, de nem ígérkezett könnyűnek a következő 20 perc sem.

A második félidőt egy Hajmási találat indította, de ezzel – mint később kiderült, – el is lőtte minden puskaporát a vasi együttes. Bár többször komolyan tudta veszélyezteti a Berettyóújfalu kapuját a Haladás, ezúttal nem termett babér a címvédő alakulatnak az idegenbeli fellépése során.

MVFC-Berettyóújfalu – Haladás 6-3 (5-2)

Gólszerző: Ferreira 2, Nagy I. 2, Rábl, Henrique illetve Dávid, Luiggi Longo, Hajmási.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!