Egy rendkívül zajos hét áll a Szombathelyi Haladás mögött, hiszen a Tiszakécske elleni vereség nem maradt következmények nélkül. A vasi klub legutóbbi négy találkozóján egyetlen pontot szerzett, visszacsúszott a tabella 13. helyre. Ennek okán ajánlotta fel lemondását Németh Szabolcs vezetőedző, amelyet a klub vezetés elfogadott. Az utódlásig Mészöly Géza szakmai igazgató irányítja a csapatot.

A hétvégén hazai környezetben lépett pályára a Szombathelyi Haladás, amely az Ajka együttesét fogadta a Rohonczi úton. A Merkantil Bank Liga fordulójának összecsapásán feltétlenül győzni szeretett volna a házigazda. Bár az első percekben még nem mert felesleges kockázatot vállalni a Hali, szép lassan magához vette az irányítást és kisebb-nagyobb helyzeteket is kialakítottak.

Leginkább Rácz volt elemében a találkozó során: nemcsak a karmesteri pálcát bízták rá a csapattársak, hanem a kulcspasszok osztogatását is. A szombathelyi saját nevelésű középpályás kisebb sérülésből tért vissza, viszont valóban motorja volt a vasi alakulatnak. Ugyanakkor hiába adott kiváló átadásokat, Molnár és Derekas a legnagyobb ziccereket is elrontották a fontos pillanatokban.

A térfélcsere után csak annyit változott a játék képe, hogy a szombathelyiek próbálták diktálni az iramot, hellyel-közzel sikerült is. Ugyanakkor a helyzetek kialakításában mindkét csapat úgy jeleskedett, hogy a rivális védelem nem állt a történések magaslatán. Rácz Barnabás kísérlete állt talán legközelebb a gólszerzéshez: öt méteres lövése az oldalhálóban halt el.

Hiába alakított ki több helyzetet a 90 perc során a Szombathelyi Haladás, hősiesen védekezett a vendég csapat, amely rászolgált az egy bajnoki pontra. Ezzel pedig zsinórban ötre nőtt a vasi gárda nyeretlen mérkőzéseinek száma. A pontvesztéssel a tabellán is hátrébb csúszott a Hali, amely a 14. helyről 8 megszerzett ponttal várhatja a Pécs elleni összecsapást.

Szombathelyi Haladás – Ajka 0-0

Haladás: Verpecz – Simut, Csató, Németh M., Bosnjak – Csernik (Lencse), Derekas (Borvető), Rácz, Tóth M. (Hursán) – Horváth R., Molnár R.
Megbízott edző: Mészöly Géza

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!