A héten a vasi megyesezékhelyen készül és dolgozik a férfi felnőtt futsalválogatott. Ismerős arcokból sem volt hiány, hiszen a jelenlegi szövetségi kapitány, Turzó József korábban a szombathelyi klub sikeréért dolgozott. A válogatott számára pedig kiemelt időszak következik, hiszen a felkészülést követően mára a tétmérkőzésekre kerül sor. Elsőként Szombathelyen bizonyíthat nemzeti csapatunk.

A 2024-es futsal-világbajnokság selejtezőjének első párharcát épp a vasi megyeszékhelyen bonyolítják le szeptember 19-én hétfőn. Ekkor Izrael lesz a magyarok ellenfele, amely rendkívül jó erőkből áll. Hazánk válogatottjában ezúttal öt Haladás játékos kapott meghívót, de Dróth Zoltán, Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Hajmási Milán, valamint Rutai Balázs is.

Rajtuk kívül további két futsalosra – Vas Ádám és Sipos Gergő – tartalékként számít a szövetségi kapitány. Így sérülés okán tovább nőhet a vb-selejtező mérkőzésre nevezett Hali-játékosok száma.

“A 2024-es futsal-világbajnokság európai selejtezőjének első szakaszában a magyar válogatott még nem volt érdekelt, az előselejtezőben ugyanis csak alacsonyabban rangsorolt együttesek szerepeltek. A következő szakaszban a még talpon lévő 36 csapatot 12 darab hármas csoportba osztották szét, ebben a körben a válogatottak oda-visszavágós rendszerben játszanak, és a csoportgyőztesek, valamint a négy legjobb csoportmásodik közvetlenül továbbjut a 2023-ban rendezendő 20 csapatos elitkörbe. A maradék nyolc csoportmásodik közül rájátszás után négy további együttes is tagja lesz majd az elitkörnek. A magyar válogatott a második kalapból várta a következő selejtezőszakasz sorsolását, és végül az első kalapból a horvátokat, a harmadikból az izraelieket kapta ellenfélnek. A világbajnokságra az elitkör hat vagy hét csapata jut ki, attól függően, hogy mely ország lesz 2024-ben a torna házigazdája.” – írja oldalán az MLSZ.

A magyar felnőtt férfi futsal A válogatott kerete: Dróth Zoltán (Haladás VSE), Alasztics Marcell (Haladás VSE), Dávid Richárd (Haladás VSE), Hajmási Milán (Haladás VSE), Rutai Balázs (Haladás VSE), Krajcsi Bence (DEAC), Komáromi Péter (Aramis), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Pál Patrik (SG Kecskemét Futsal), Harnisch Ákos (Újpest FC-220 Volt), Tatai József (Veszprém Futsal), Bíró Attila (SG Kecskemét Futsal), Fekete Márk (Aramis), Büki Baltazár (Aramis)

Tartalékjátékosok: Vas Ádám (Haladás VSE), Sipos Gergő (Haladás VSE), Spandler Mátyás (Veszprém Futsal), Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu), Suscsák Máté (Újpest FC-220 Volt), Horváth Benedek (Újpest FC-220 Volt)

FIFA Futsal Világbajnoki selejtező – 7. csoport

Magyarország – Izrael
2022. szeptember 19. – 20:00
Szombathely, Arena Savaria

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!