Az nso.hu összeállításából az is kiderül, hogy, amennyiben az angolok nem nyernek pénteken Olaszországban, akkor nem is kell tovább számolgatni, mert a mieink németországi meccsétől függetlenül biztossá válik a bennmaradásunk.
A másik érdekes kérdés: a bennmaradáson túl mit érhet még az 1-3. hely valamelyike, és számít-e, hogy első vagy harmadik lesz-e válogatottunk? Nos, az A-liga csoportelsői és csoportmásodikjai, valamint a két legjobb 3. is első kalapos, vagyis kiemelt lesz az Eb-selejtező kalapbeosztásánál. A magyar válogatott pedig azzal, hogy négy forduló után hét ponttal vezeti a csoportját, jó eséllyel legalább az egyik legjobb 3. helyet elcsípheti, ha sikerül legalább 3. helyen végeznie a négyesében (a másik három csoport harmadikjai, az osztrákok, a csehek és a lengyelek négy forduló alatt négy pontot szereztek). Ezen túlmenően pedig azért is lényeges a minél jobb helyezés elérése, mert az NL végén készül egy összesített tabella, és az Eb-selejtezők után az azon elfoglalt helyezések alapján dől el, mely válogatottak játszhatnak pótselejtezőt a 2024-es, németországi Eb-részvételért – azok közül, akik az Eb-selejtezőből nem jutottak tovább.
Ráadásul az első hely – amihez egy németországi pontszerzéssel már igazán közel kerülhetnénk – azt jelentené, hogy mérkőzhetnénk jövő júniusban, egy négyes döntő keretében a Nemzetek Ligája megnyeréséért! Az pedig minden képzeletet felülmúló eredmény lenne a sorozatban azok után, hogy 2018-ban, az első NL-kiírást még a C-ligában kezdte Marco Rossi válogatottja. Onnan az előrelépést az NL átszervezésének is köszönhettük, viszont jelenleg az A-ligában egyetlen olyan válogatott sincs, amelyik négy éve a C-divízióban kezdett volna.
Bennmaradás az A-ligában, első kalap az Eb-selejtezőn, NL négyes döntő – ezeket tehát akár mind elérheti a válogatott az előtte álló két meccsen, közben folytatva egy értékes sorozatot is. A 2014-es világbajnokság óta az európai válogatottak közül Németország, Franciaország, Portugália, Horvátország, Anglia és Olaszország jutott döntőbe világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon. A hatosból Marco Rossi irányításával tétmeccseken négy válogatott ellen szereztünk már pontot – 11 meccset játszottunk a felsorolt csapatok ellen, ezeken 11 pontot szereztünk a megszerezhető 33-ból –, az angolokat (kétszer) és a horvátokat már le is győztük. Csak a portugálok és az olaszok ellen nem jött még össze a pontszerzés, de jövő héten már az olaszokat is kihúzhatnánk a sorból.
A teljesítmények, az elért eredmények önmagukért beszélnek: 4 forduló elteltével az NL A-liga 3. csoportjában Magyarország kapta a legkevesebb gólt (hármat, a németek ötöt, az angolok hatot, az olaszok hetet), miközben a második legtöbbet szerezte (hetet, a németek nyolcat, az olaszok ötöt, az angolok csak egyet). Így a legjobb gólkülönbséggel és a legtöbb szerzett ponttal áll az első helyen a három korábbi világbajnokot felvonultató csoportban.
Emellett a magyar válogatott találja el a legnagyobb százalékban a kaput a lövéseiből (9.5 kísérletből 5.8 ment kapura meccsenként), a mieink jegyezték a legtöbb jó beadást (10/ 3.8), és ők vállalkoztak a legtöbb párharcra (131) is.
Ha ezt a teljesítményt az utolsó két fordulóban is meg tudja ismételni nemzeti csapatunk, akkor minden esélye meglehet a fent jelzett, hihetetlen eredmények elérésére.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd FC)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (LASK – Ausztria), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Mocsi Attila (ZTE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahçe – Törökország)
Középpályások: Baráth Péter (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Holladnia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (AC Pisa – Olaszország), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (FC Union Berlin – Németország), Styles Callum (Millwall FC – Anglia) , Vécsei Bálint (Ferencvárosi TC)
Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Szalai Ádám (FC Basel – Svájc), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)
NEMZETEK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-LIGA 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Június 4.: MAGYARORSZÁG–Anglia 1–0
Június 7.: Olaszország–MAGYARORSZÁG 2–1
Június 11.: MAGYARORSZÁG–Németország 1–1
Június 14.: Anglia–MAGYARORSZÁG 0–4
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
A CSOPORT TOVÁBBI MECCSEI
Szeptember 23., 20.45: Olaszország–Anglia
Szeptember 26., 20.45: Anglia–Németország
AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 7–3 +4 7
2. Németország 4 1 3 – 8–5 +3 6
3. Olaszország 4 1 2 1 5–7 –2 5
4. Anglia 4 – 2 2 1–6 –5 2
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!