Visszafogott kezdés után hazai környezetben szerette volna gyarapítani győzelmei és pontjai számát a címvédő Haladás a férfi a vonalbeli futsalbajnokság ötödik fordulójában. Hétfő este az újonc Nyíregyháza látogatott a vasi megyeszékhelyen megrendezett összecsapás alkalmával.

Több hiányzója is akadt a szombathelyi együttesnek, amely még így is a kötelező győzelem megszerzését tűzte ki célul. Ennek megfelelően a középkezdést követően azonnal magához ragadta a kezdeményezést a címvédő és magabiztos védekezésből indította támadásokra helyezte a hangsúlyt. Sokat nem is kellett várni vezetés megszerzésére. A 4. Percben egy tetszetős hazai támadás végén Sipos talált a kapuba.

Ezután felszabadultabban játszott Haladás, és többször csak kapus bravúros védéseinek volt köszönhető, hogy nem került még komolyabb hátrányba a Nyíregyháza. A játékrész hajrájában aztán átszakadt a gát és megnyugtató előnyre tett szert a szombathelyi együttes 20 perc leforgása alatt.

A második félidőben is jobban koncentrált a házigazda, de ekkor már a cserejátékosok és lehetőséget kaptak a bizonyításra. A 32. percben kétszer is mattolni tudta nyírségi ellenfelét a Haladás. A 8-1-es végeredmény beállítása és a becsület gól megszerzése Varga nevéhez fűződik. Ezen az estén minden csapat részben felülmúlta ellenfelét a címvédő is megérdemelt sikert aratott.

Haladás VSE – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 8-1 (5-0)

Haladás: Alasztics – Nagy K., Hajmási, Arnon, Rutai.
Csere: Gyimesi – Kovács M., Luiggi Longo, Knizs O., Sipos G., Dávid R., Vatamaniuc-Bartha D., Fehér D.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez

Gólszerző: Sipos (4′), Hajmási (6′, 16′, 32′), Arnon (12′), Rutai (15′), Knizs (21′), Dávid (32′) illetve Varga (34′).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!