A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságokban is pattogott a labda a hétvégén, mutatjuk a 7. forduló eredménysorát. 

Jegyzőkönyvek, tabella

Az Újperint kihasználta a Lukácsháza szombati pontvesztését, így két, még veretlen együttest is megelőzve az élre állt. Gólarány javító meccset nyert meg hazai pályán az Uraiújfalu gárdája a Spari ellen, míg a Gérce bár kétszer is hátrányba került Pecölben, mégis elhozta a 3 pontot.

Jegyzőkönyvek, tabella

Továbbra is hibátlanul menetel a Csákánydoroszló együttese, akikre legjobban a hétvégén szintén győzelmet arató nádasdiak lehetnek a legveszélyesebbek, a többi együttes rapszodikus teljesítménnyel kezdte a szezont. Fordulatos meccset játszott egymással az Egyházasrádóc és a Telekes, valamint az Őriszentpéter és a Bajánsenye csapata is, mindkét meccs végén a vendégek örülhettek.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!