Hosszú nyári szünet után a hétvégén elstartolt a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság. Ugyanakkor az alacsonyabb osztályban, így az NB II. nyugati csoportjában is feldobták a labdát. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület számára rangadóval indult a szezont, hiszen a Celldömölki VSE Vulkán Fürdő látogatott az egyetemi sportcsarnokba, hogy meglepetést okozzon.

A két csapat ugyanis nagyon színvonalas, látványos mérkőzéseket játszott korábban is, többször megcibálva egymás bajszát. A vártaknak megfelelően nagy csata zajlott a pályán, valamennyi labdáért alaposan megküzdöttek a játékosok és tiszta dobóhelyzetet csak nehezen tudtak kialakítani. Nem is okozott meglepetést, hogy néhány ponttal léptek meg felváltva az együttesek.

A celliek főként az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező – egykori körmendi magasbedobóra – Sömenek Martinra épített, aki alaposan megszórta magát a találkozón. Hazai oldalon a szintén nagy rutinnal rendelkező Mészáros Máté adott tartást csapatának. A nagyszünetben négy ponttal állt jobban a SzoESE és bizakodtak a hasonló folytatásban. A térfélcsere viszont nagy változást nem hozott.

Keményen védekeztek a csapatok és felváltva szereték a kosarakat, ami kőkemény utolsó negyedet ígért a főszereplőknek valamint a kilátogató nézőknek. Ekkor viszont a SzoESE meg tudta őrizni hidegvérét és a fáradó vendég kosarasok pontatlanságát kihasználva egy 8-1-es rohammal végleg eldöntötték az összecsapást. Így győztes mérkőzéssel alapozta meg idényét a SzoESE, amely legközelebb Dombóvárra látogat.

SzoESE-SZOVA – CVSE-Vulkán Fürdő 82-67 (21-21, 19-15, 19-19, 23-12)

SzoESE: Baruta 15/3, Kiss M. 13/6, Vicze 13/3, Mészáros 21/3, Perák 4.
Csere: Németh B. 5, Gyánó -, Novák M. 6/6, Várkony 3/3, Gundinger 2.
Edző: Kéri Péter

CVSE: Tömböly 2, Szabó B. 8/3, Orbán 3, Rozmán 8/6, Nagy M. 11/3.
Csere: Sömenek M. 23/12, Bakonyi -, Horváth L. 10, Kovács E. -, Ruppert B. 2.
Edző: Grebenár Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!