A hétvégén a Győr-Szol együttesét látta vendégül a Répcelaki SE tekecsapata a Szuperliga soron következő játéknapján, a szomszédos megyéből érkező győriek pedig pontot tudtak csípni a vasiaktól. 

Az első sorban Bóka Róbert (566 fa) elvesztette pontját Koller Dániel (580 fa) ellen, majd Horváth Zoltán (620 fa) pontja szintén a vendégekhez került (Danóczy Richárd 632 fa).
A középső sorban vasi részről Biró Patrik érkezett, aki Kiss Norbert (555 fa) ellen maradt alul nagyon kevéssel.
Ezt követően Tóth Áron (605 fa) szoros mérkőzésen egy utolsó pályás fantasztikus 170 fás szettel a maga javára fordította az ütött fát és a mérkőzést is Tóth Dániel (577 fa) ellen.
Az utolsó sorra így 3:1-es vendég vezetéssel érkeztek a csapatok, de a fa a hazai csapatnál volt.
A répcelakiak csapatkapitánya, Móricz Zoltán (623 fa) szintén kiélezett mérkőzésen, de végül megszerezte pontját Somodi Károly (586 fa) ellen. Molnár Pál (585 fa) mérkőzése rendkívül izgalmasra sikerült, hiszen az utolsó pályán volt olyan pillanat, hogy csak pár fa volt a két játékos között, azonban Németh Máté (607 fa) végül megszerezte a pontot.
A vendégek így végül a hat megszerezhető pontból négyet is megszereztek, azonban a többlet fa a hazai oldalon maradt, ezzel kialakult a 4-4-es végeredmény.
A vasiak sokat nem pihenhetnek, mivel hétfőn útnak indulnak Kolozsvárra a XX. NBC Kupára. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!