A Magyar Darts Szövetség, a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület, a Haladás valamint a szombathelyi önkormányzat összefogásából ismét sportág fővárosa lesz egy hosszú hétvégére a vasi megyeszékhely. A csütörtökön megtartott sajtótájékoztató egyben ráhangolódás is volt a pénteken kezdődő versenysorozatnak, ahol az amatőrök és a profik is a táblák elé állnak.

Pénteken – a megszokott menetrend szerint – este a feltörekvő tehetségek és mindazok, akik kedvet éreznek, hogy próbára tegyék tudásukat megtehetik mindezt. A sportkomplexum csarnok részén ugyanis megannyi táblát állítottak fel a szervezők és a nyílt versenyen baráti hangulatban ismerkedhetnek meg a nézők is a szabályokkal valamint az új arcokkal, akik hamarosan az ország legjobbjai lehetnek.

 

A szombathelyi klub ifjú titánja, Dobos Dávid is egy hasonló nyílt versenyen állt tábla mögé, azóta pedig a korosztályos válogatott valamint az SZDCSE meghatározó tagjává vált. Nem mellesleg 2021-ben az év felfedezettjének is megválasztották úgy, hogy két évvel ezelőbb még számára is ismeretlenek voltak a darts alapjai. Szombattól aztán az ország krémje érkezik a vasi megyeszékhelyre.

Először a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság 7. fordulóját rendezik a sportkomplexumban. A korábbi években már tiszteletét tette Szombathelyen Kovács Patrik, Székely Penge Pál vagy épp Kovács Tamare és Ihász Veronika is. Győztesként, dobogós helyezettként térnek vissza Vas megyében és nyílván sikereik számát szeretnék növelni a tornán. Ennek szellemében lépnek tábla elé a szombathelyi versenyzők is.

Vasárnap sem maradunk dartsverseny nélkül, hiszen a hétvége zárásaként a Steel Egyéni Magyar Kupa küzdelmeit bonyolítják le a vasi megyeszékhelyen. Itt már sokkal kevesebb esélye lesz hibázni a versenyzőknek, hiszen egy kisebb hullámvölgy, gyengébb kiszállózás akár azonnali búcsút is jelenthet. Aki pedig igazán pikáns mérkőzésekre vágyik, látogasson ki a Haladás Sportkomplexumba.

  • 2022.10.07. (péntek) 18:00
    III. Haladás Open
  • 2022.10.08. (szombat) 10:00-18:00
    Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság (7.)
  • 2022.10.09. (vasárnap) 10:00-18:00
    Steel Egyéni Magyar Kupa

Helyszín:
A Haladás Sportkomplexum sportcsarnoka, 9700 Szombathely, Rohonci út 3.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!